10.rész

......azt sose felejtem el. Frida, mindjárt a földön, úgy lelóg az ágy széléről, Eszter foglalta el a legnagyobb helyet. Két lába szerteszét, mintha futna. Egyik lába rajtam, másik Annán, a kezeit, mint aki könyörög valakinek, valamiért, maga mellett összekulcsolva tartja. Anna meg, mint aki tudja, hogy Frida leesik, összehúzta magát, mint a fáraók a koporsóban. Annyi különbséggel, hogy ő aranyosabb volt és oldalt feküdt. Nem felém nézett. Frida felé, ha leesni készülne elkapja. Letoltam magamról Eszti lábát és kimásztam az ágyról a többieken keresztül. Ránéztem az órára. Úristen! Még csak 7óra? Gustav már ébren van. És ha tényleg igaz, hogy a srácok is ugyanígy aludtak egy szobában, mert hát hallottuk őket éjszaka, csak épp nem értettük. Ajtócsapódásokat nem hallottunk, ezért feltételezem, hogy ott maradtak. Szal ha ott maradtak, Gus ébren van, akkor lehet, hogy a csörömpölésével felkelti őket és a tervünk füstbemegy. Úgy döntötem felkeltem a csajokat. Elősször Fridát, hogy ne essen le, aztán Annát és végül Esztit.
-Eszti...Eszter ébredj.-rángattam a vállát.
-Mi az?-ő hót kómásan.
-Letoltál minket az ágyról.-Frida.
-Micsoda? Jajj bocsi. Nagyon fáj?-hadarta el az egészet. Immár ülve.
-Jajj dehogyis!-Frida.
-Nem fájt?-nézett minket érdekesen.
-Le se toltál onnan. Csak hülyültünk, de volt eredménye.-Én.
-Mi?
-Felébredtél.-Anna.
-Hát kössz szépen!-a már felébredt.
-Nagyon szívesen máskor is.-Frida.
-Na megyünk le?-indult meg Anna.
-Igen, de csak csendben, mert nemtudom alszanak e vagy ébren vannak. Mondjuk így is úgy is csöndben kell lemenni.-Én.
Lelopakodtunk. Figyeltük az általunk járt helyeket, van e ott valaki rajtunk kívül. A lépcső aljánál jártunk. A konciszobához messzebb lévő lépcső alján voltunk. Az egész nappalin át kellett rohanni ráadásul közben van a fiúk szobája. Egyesével rohantunk át. Végül mind a célhoz értünk. Beálltunk és rákezdtünk. Nagyon hangosak voltunk lehet, hogy azért, mert nagy volt a csend a házban csak mi zajongtunk. Hangokat hallottunk. Én már nevetve énekeltem, gondolom ez hallatszott is. Tömeges vonulást, futást, ordibálást hallottunk. Még valami sugdolózást is hallottunk, majd megláttuk Billt úgy ahogy azt tegnap elképzeltük. Rá 2 másodpercre megjelent Tom és a többiek. Azonnal abbahagytam az éneklést. Szép fokozatosan a többiek is.
-Mi a jó eget csináltok ti itt?!-próbált felháborodni Bill.
-Nem eget.-Én.
-Tisztában vagytok vele, mennyi az idő?-Gustav.
-Téged mit izgat? Te már rég ébren vagy.-Anna.
-Amúgy igen tisztában vagyunk vele.-Eszter.
-Nem úgy látom.-Tom. Nemtudott dühösen nézni. Nem is tűntek fáradtnak.
-Mondjátok, ti biztos, hogy most keltetek fel?-Én.
-Nem, mert tudtuk mire készültetek.-Bill.
-Mégis honnan?-Én.
-Tegnap hallgatóztunk. Tudom nem szép de hasznos.-Bill.
-Ennyit erről, de legalább tudtunk egy kicsit gyakorolni.-Anna.
-Áh nembaj. Folytassuk ha már itt vagyunk, mert ha most én kiteszem innen a lában ma már vissza nem teszem.-Eszter.
Elgyakoroltuk még párszor az összes számot.
-Nekem mára elég volt.-rakta le a gitárt Frida.
-Nekem is.-Anna.
-Csatlakozok.-Eszter.
-Nincs ellenvetésem.-Én.
-Mi is gyakorolhatnánk egy kicsit?-Tom.
-Mit akartok?-Frida.
-Van egy új szám, még senki sem ismeri, de mi már igen. Meg, hogy el ne felejtsük a már meglévő számokat.-Tom.
-Rendben.-Anna. Nem mentünk ki, hanem leültünk oda ahova a fiúk szoktak. A durch den monsuntól kezdve a Redenig elénekelték az összes számukat.
-Most menjetek ki létszives az udvarra és amíg nem szólunk ne gyertek be. Rendben?-Bill.
-Miért?-Én.
-Ne kérdezz csak menjetek.-Bill.
-Hát jó. Csajok! Gyertek!
Kimentünk. Maradhattunk is volna, mert hát úgyse látnak meg, de valami azt sugalta ne. A medence mellett a fűben beszélgettünk. A medence körbe volt a szélén betonozva, vagy kövezve, na mindegy és amellett volt az udvar füves része(ott találtuk a bokorban a nyulat is ami mára már nem volt ott).
-Tud közülünk valaki németül?-Én.
-Én igen egy kicsit. Amatőr szinten.-Anna.
-És úgy is beszélsz Gussal, vagy szegénynek kell magyarul veled?-Frida.
-Nem szegény de ő erölteti magát nem én. Van mikor megszólalok németül és rossz a kiejtésem meg ilyesmi. Jókat nevetünk rajta.
-Az jó. Ivett amúgy profi a német nyelv terén.-Eszter.
-Ahha. De ha így is elvagyunk akkor minek ő ilyesmi miatt?-Anna.
-Á semmi. Csak úgy mondtam.-Eszter.
-Mikor is mennek Tomék arra az egyhetes koncertezésre itt m.o.-n?-Anna.
-Asszem talán holnap, de ki tudja. Én csak annyit tudok, hogy el fognak menni.-Én.
-Hallod ezt?-Frida.
-Mit?-Én.
-Bill szólt.-Anna.
-Menjünk be.-Én.
Bementünk. Rögtön letámadtam Billt, hogy mikor mennek arra az egy hetes koncira.
-Na mikor?-Én.
-Holnap indulunk.-Bill.
-Már?-Frida.
-Sajna, de ti sem fogtok unatkozni.-Tom.
-Miért nem?-Anna.
-Jöttök velünk.-Gustav.
-Micsoda? Ez biztos?-Eszter.
-A legbiztosabb.-Georg.
-Bill ötlete volt.-Tom.
-Kié másé is lehetett volna...-Én.
-Nem örülsz?-Bill.
-Dehogynem.
-Csak?-Bill.
-Semmi csak. Váratlanul ért.
-Akkor megnyugodtam.
Felmentünk csomagolni. Egy hétre elegendő ruhát összepakoltam magamnak. Ezután lementem, ahol már a többiek is voltak.
-Eszti és Georg hol vannak?-értem oda hozzájuk.
-Elmentek.-Tom.
-Hova?
-Sétálni és beszélgetni.-Tom kajánul.
-Ne hasonlítsd már őket magadhoz.-Frida.
-Olyannak ismersz?
-Olyannak.
-De én nem is vagyok olyan.-mentegetőzött Tom.
-De olyan vagy.
-Nem is.
-Na persze.
-Figy mi akkor elmentünk.-húztam magam után Billt.
-De hova?-Bill már a bejárati ajtót elhagyva.
-Nemlátod, hogy elvannak? Mi csak zavarunk.-Én.
-Értem mire akarsz kilyukadni.
-Kössz.
-Mit?
-Megmentettél a magyarázkodástól.
-Ezen könnyen segíthatünk.
-Hogyan? De nem kell.
-Mégsem értem. Elmagyarázod?
-De Bill!
-Jólvan jólvan...befejeztem. Elmehetnénk valahova nem?
-Mire gondolsz?
-Dél körül jár az idő.-nézett az órájára.-Mozi?
-Mehetünk.
Beértünk a plázába. Az ottani moziba mentünk.
-Mit nézzünk meg?-Bill.
-Van itt sokminden. Shrek 3, A karib tenger kalózai, A zobiákus, The number 23, pókember 3, fedőneve: Pipő, Vadidegen.
-Melyik legyen. A Karib tenger kalózai, vagy a pókember?-Bill.
-Segíts dönteni. Nekem mindegy.
-Jó legyen a Pókember.
-Ok. Mondjuk egyiknek sem láttam még egyik részét sem.
-Itt az idő.
-Ahha. Megveszem a jegyeket.
-Kössz.
-Ennyi jár.
Nem volt kilóméteres sor, ezért viszonylag hamar meg is tudtam venni a jegyeket. Beültünk és megnéztük a filmet. Rengeteg kérdés merült fel bennem a filmmel kapcsolatban. Miért van ez és az? Miért pont ide ment? Aztán már nem is arra figyeltem. Bill és a vászon között váltogattam a tekintetem. Ő is így tett. Ez így ment a film végéig.
-Na milyen volt?-Bill.
-Nagyon jó, csak sokmindent nem értettem.
-Pedig magyar volt.
-Nem úgy értem. Mivel nem ismerem az első két részt, felmerült bennem néhány kérdés de hagyjuk.
-Rendben menjünk.
Út közben...
-Szerinted Anna és Gus is eljöttek Toméktól?-Bill.
-Lehet, vagy Tom és Frida távozott.
-Meglehet. Tomot ismerve csodálom, hogy még nem mászott rá Fridára.
-Ezen már én is elgondolkodtam. Hogy bírja?
-Nemtudom, majd kifaggatom.
-Én meg Fridát.
-És mi van velünk?
-Velünk?
-Magunkról még nem is beszéltünk.
-Tudom. Meddig maradtok?
-Nálatok?
-Magyarországon.
-Nemtudom. Hosszú ideig. Szerintem még 1-2 évig.
-Hol fogtok lakni?
-Nálatok.
-Nekem nincs de majd a szüleimnek lesz kifogása ellene.
-Miért lenne?
-Mert nem mondtam el nekik, hogy itt vagytok.
-Miért nem?-álltunk meg.
-Mert akkor hazajöttek volna.
-Miért jöttek volna?
-Mert, hogy sztárok vannak nálunk, és ha ezt a nyilvánosság megtudja letámad minket, nameg persze a rajongók. A házból roncstelep belőlünk palacsinta, belőletek pedig nem is tudom mi lenne.
-Jah ok értem. Jól tetted.
-De a nyár végén jönnek haza.
-Majd megoldjuk. Addigis rengeteg időnk van még...együtt.
-Ezt is tudom.
-Akkor mi a baj?
-Nincs semmi baj.
-De van.
-Bill...-és itt mélyen a szemébe néztem és megfogtam a kezét.-...nincs baj. Hidd el. Biankával mi lesz?
-Mikor?-még mindig egymás kezét szorítva.
-Holnaptól.
-Majd ott alszik annál a Karcsinál.
-Jó 5let. Erre még nem is gondoltam....Bill...Bill.
-Mi az?
-Azthiszem felismertek. Ne nézz hátra csak fussunk innen.
-Az álca nem vált be.
Elrohantunk. Reméltem, hogy leráztuk a rajongókat. Éppenséggel egyet sem láttam szóval biztonságban érezhettem magam.
-Szerinted leráztuk őket?-Én.
-Nézzük meg.
Elindultunk azon a kis utcán. Mikor kifordultunk abban a pillanatban letámadtak. Aláírást akartak. Soknál volt dvd dedikáltatni akarta. Engem kérdésekkel halmoztak el.
-Lesz új klipp?-riporter.
-Hogy, hogy együtt vannak?-másik riporter.
-Milyen volt a legutóbbi koncert? Mi a véleménye róla?-újságíró.
-No comment!-Én.
-Kérem válaszoljon!
-Hol találkozott ön Bill Kaulitzzal?
-Van valami önök között?
Bill csak állt és autogrammot osztogatot. Fél szemével végig engem nézett, hogy mit vált ki belőlem ez a sok kérdés. No meg a reakciók.
-Elég legyen! Ne akarjanak ennyire a magánéletembe férkőzni. Nem szeretnék most semmiféle kérdésre sem válaszolni. Nem tagadom, lehet, hogy ezekre a kérdésekre majd valamikor választ adok, de az nem most lesz.-oktattam ki őket. Egy kisebb csend következett. Aztán mivel nekem már semmi dolgom nem volt és láttam, hogy Bill se maradna, megfogtam a kezét és magammal húztam. Még rohantak utánunk egy darabon de aztán Bill leállította őket.
-Hogy bírtad?-Bill.
-Nehezen. Tudom, hogy ez a munkám része, meg azt is tudom, hogy válaszolgatni kéne a kérdésekre, de nem az utcán. Ha ott kapnak el ne várjanak semmit. Tőlem ne.
-Én is így vagyok ezzel, de már beletörődtem, hogy úgysem hagynak addig, míg nem válaszolok a kérdéseikre.-Bill.
-Talán majd én is hozzá szokok...de ha nem...helyre pofozom őket. Magam terén. Másokat úgy kaphatnak el és halmozhatnak el az utcán a kérdéseikkel ahogy akarják, de engem nem.
-Ezzel is ki fogsz tűnni a többiek közül és többet írnak majd rólad. A rajongóid azt fogják hinni, hogy tőlük zárkózol el.
-Ugyan! Még rajongóim sincsenek.
-Csak azt hiszed. De mi van a valóságban. Szerintem már van akkora, mint a miénk.
-Na persze.
Így beszélgettünk, egész úton haza felé. Mikor megérkeztünk, senki sem volt a házban, csak egy valaki.
-Hát itt senki sincs?-lépek be.
-De én itt vagyok.-Bill.
-Az lehet. És más?
-Szia Betti! Végre megjöttél.-szaladt felénk Ivett.
-Ivett? Hát te?
-Öhm szia......Bill.-majd visszafordult hozzám.
-Nem ülünk le?-Én.
-Jó lenne.-Ivett.
-Te is gyere Bill.-Én.
-Miről is lenne szó?-Én.
-Jelöltek a Bravo Ottóra.-kezdte.
-Dehát ez nagyszerű!-Én.
-Melyik kategóriában?-Bill.
-Az év felfedezettje, és a legjobb női előadó kategóriában. Albumot még nem adtál ki, ezért abban a kategóriában nem is jelöltek.
-De ha jól tudom, akkor mindig az előző évről van szó. Vagyis most van 2007 és nem ennek az évnek a felfedezettjeit és egyebeit jelölik, hanem a tavalyit.-Én.
-Tudom. Én sem értettem, de hát ez van. Sprite.
-Van még valami?-Bill.
-A német 2007 comtre meghívtak, mint külföldi előadót. Nameg a magyarra is csak az később lesz asszem.
-Ez csúcs! Akik a koncertre jöttek, azok 5 számunkat ismerik, de akik csak a tv-t bámulják, azok csak 1-et. Albumunk még nincs piacon.
-Majd lesz.-Ivett és Bill.
-Szerintem már felénekelhetnéd a többi dalt és forgathatnátok még egy klippet. Aztán jöhet a turné. Ja de előbb ha akarod kiadhatod az albumot.-gondolkodot el Ivett.
-Jó terv, csak egy kicsit csapásszerű.-Én.
-Igen, igaz.-Bill.
-Még gyakoroljuk a számokat. A klipp az nem is olyan rossz ötlet. Megvalósítható. De az album az még nem. Utána még turnéra is kéne menni.
-Nem kötelező.-Ivett.
-De elvárják.-Én.
-Akkor te most rakaszkodsz hozzá?-Bill.
-Ahha. A turnéhoz mindenképp, de nem most. Az túl hamar lenne. A csajokkal megbeszélünk egy napot, mikor mindenkinek jó és leforgatjuk a klippet.
-Most melyik számra gondolsz?-Ivett.
-Én arra amelyikkel valamelyiknap fel akartuk kelteni Billéket. Nem sikerült.
-Miért nem?
-Mert ők erről már tudtak és ébren voltak.
-Akkor arra a számra gondolsz, amelyik hasonlít a schrei-ra?
-Ahha. Majd meglátjuk, hogy a csajok mit szólnak hozzá.
-Na jó én mentem. Csak ennyi lenne. Vagyis...-és ekkor egy hatalmas zsákot húzott elő. Hol tarthatta eddig, hogy nem vettük észre? Az előttünk lévő asztalra kiborította. Rengeteg levél, volt benne. Volt amelyik színes volt. És volt amelyik nem szimplán levél, hanem saját kreálmány.
-Ez meg?-Én.
-A leveleid.-Ivett.
-Az enyémek? Majd ha a csajok hazajöttek, együtt megnézzük. Ki-ki a maga levelét.-Én.
-Nem. Ezek csak a tieid. Az övéket a saját szobájukba vittem fel.
-Honnan tudtad, melyik szoba kié?-Én.
-Felismerem, meg mondtad is nemtudom mikor, hogy Frida a melletted lévő szobába, a tesód szobájába van. Aztán mondtad azt is, hogy ti csajok fent a fiúk lent vannak. Gondoltam akkor mivel vendégek Anna és Eszti ezért ők a vendégszobában foglalnak helyet.
-Okos.-Én.
-Ugyanennyei levelük van nekik is?-Bill.
-Kábé. Na megyek. Ha van valami szóljatok és én is szólok.-Ivett.
-Várj. Mikor lenne ez az egész? A német és a magyar comet, na meg persze a bravo otto?-ÉN.
-Egy hét múlva.
-Az megfelel.-Én és Bill egyszerre.
Ivett elment. Pont mikor kilépett az ajtón, megszólalt Bill mobilja.
-Ki az?-Én.
-A menedzserünk. Hallo?-vette fel. Nem értettem mit beszélnek, mert a tárgyalás németül folyt én meg nem tok németül. Hosszas beszélgetés után letette.
-Mit akart? Mit mondott?-Én.
-Mi is megyünk a német cometre. Jelöltek vagyunk.
-Akkor megyünk ki németbe egy hét múlva. Ezek az események nagyon szorosan egymás után lesznek.
-Tudom. Nagy munka, de eredményes.
-Én is tudom.-dőltem az ölébe.
-Meg sem nézed a leveleidet?-csodálkozott Bill, de amint láttam még élvezte is a helyzetet.
-Majd megnézem.
-De holnap már indulunk.
-Majd reggel 1-2 óra között.
-Nem lesz az egy kicsit korán?
-Koránt sem.-aludtam el az ölében. Ő hátradőlt és úgy pihent.
Bill nem aludt el, csak hátradőlve pihent. Néha rámnézett, mintha félne, hogy leesek a kanapéről és így akkor róla is. Csengetésre és kopogtatásra lett figyelmes. Többször a kint állók nem csengettek és nem is kopogtattak. Bill amúgysem tudta volna beengedni őket. Szerencsére volt náluk kulcs. Amint beléptek Bill alvást színlelt. Mit gondolhatott Tom rólunk? Bele sem merek gondolni.
-Hagyjuk itt őket.-súgta Tom Fridának.
-Egyetértek. Édesek így együtt.-Frida.
-Azért mondom.
Ők ketten felmentek Frida szobájába. Nemtudom mit csinálhattak ott de nyugottan mondthatom: nem kell roszra gondolni. Bill tényleg el is aludt annyit színlelte. Nemsokra rá megérkeztek a többiek is.
-Ezek meg mióta vannak így?-Anna.
-Honnan tudjam. Nézd azt a sok levelet. Gondolom nem az olvasásába fáradtak el ennyire.-Gus.
-Én sem hiszem. Menjünk fel. Ne zavarjuk őket.-húzta fel a szobájába maga után Gust.
Már csak Georg és Eszti nem tértek haza. Őket ne is várjuk egy ideig még. Nagyon késő volt. Sztem már az óra 12-t mutatott, mikor én felébredtem. A nappaliban sötét volt. Fentről jött fény. Onnan is csak a szobákból. Jól elnyomhattam Bill lábát. De nem érezhette, mert aludt. Nagyon elzsibbadhatott. Jobb ha én most elhúzom innen a csíkot. Felmentem Fridáékhoz.
-Hát ti mit csináltok?-köszöntem be nekik.
-Olvassuk a leveleket.-Frida.
-Mióta?-Én.
-Mióta hazaértünk.
-Puha volt Bill?-Tom.
-Kitekerem a nyakad!-fenyegettem.
-Tom! Fejezd már be! Biztos nem történt semmi sem. Igaz Betti?
-Teljesen biztos. Hacsaknem történt valami olyan amiről én nem tudok.
-Jól vanna. Csak olyan félreérthetően feküdtél az ölében.-bánkódott Tom.
-Lemegyek megnézni az én leveleimet is.-mondtam majd becsuktam az ajtót.
Lent már fel volt kapcsolva a villany. Bill is ébren volt.
-Mikor keltél?-állt fel.
-Nemrég. Felmentem Tomot és Fridát megnézni. Ők a leveleket olvasgatják.
-El sem mondtad nekik?
-Mit?
-Amit Ivett mondtott.
-JA. Még nem. Olvassuk el a leveleket. Kíváncsi vagyok.
-Ok.
A rengeteg levél között matattam, mikor a kezembe akadt egy piros színű. Kinyitottam. Egy szerelmeslevél volt benne. Nagyon sok ilyen és hasonló levél volt még. Voltak versek és olyanok, hogy gyertek el a szülinapomra és játszatok el néhány számot. Az utolsót szerettem volna elolvasni, mikor megcsörrent a telefonom. Ilyenkor?