Harmadik rész

Miután a fiúk elmentek, mi rögtön kiagyaltunk ellenük egy tervet. A szobájuk felé vettük az irányt. Be akartunk menni, de be volt zárva.
-A fenébe!-Eszti.
-Mintha tudták volna, hogy rre készülünk.-Anna.
-Ó dehogy! Ez csak egy kis elővigyázatosság. De erre nem gondoltak.-emeltem meg a kezem, melyben egy kulcsot tartottam.
-Az a két szoba kulcsa?-Frida.
-Hát...a másolata. Az eredetit magukkal vitték.-Én.
-Milyen jó, hogy van minden szobához pótkulcs!-nevettünk.
-Akkor hajrá nyitsd már ki!-Frida.
-Jó, nyitom. De türelmetlenek vagytok.-mosolyogtam.
Kinyitottam mindkét szobát. Én és Frida, Bill és Tom szobájába mentünk, Anna és Eszti a Gus és a Georgéba. Kirámoltunk mindent. Nagy felfordulást hagytunk magunk mögött, de végül megtaláltuk azt amit kerestünk.
-Nézd itt vannak Tom sapijai.-Frida lelkendezve.
-Te legalább jutottál valamire.-Én.
-Szerinted észreveszi, hogyha kölcsönveszek néhányat?-Frida.
-Nemhinném. Nem lenne neki feltűnő, ahhoz képest, hogy egész nap abban virít.-Én.
-Melyik a kedvence?-Frida.
-Hát most nem abba ment.-Én.
-Ez lenne az?-Frida.
-Honnan veszed?-Én.
-Mert ez külön helyen van. Eléggé elrejtve. Ezt veszem fel. Már csak egy túlméretezett pólót és egy ehhez alkalmazkodó nadrágot kéne találni.
-Van itt bőven. Kedvedre válogathatsz.-Én.
-Igaz. De te is.
Én Bill ruháit, Frida Tomét, Anna Gusét és Eszti Georg ruháját vette fel. Már csak a hajunk volt hátra. Ezt is könnyen megoldottuk. Nekem még ki kellett feketével festenem magam ahogy azt Bill is szokta. Aztán, mikor ezzel is végeztünk belenéztünk a tükörbe.
-Szia Bill.-Frida.
-Cső Tom!-adtam neki egy pacsit.
-Georg, Gustav. Hirtelen, milyen hosszú lett a hajatok.-Frida.
-Bizony. Ez a mi különleges képességünk.-Anna.
Gondoltunk rá, hogy rendet kéne rakni a fiúk szobájában, de ez elmaradt. Mire végérvényesen készek lettünk, csengettek.
-Mit is mondtak a fiúk, mikor jönnek haza?-Én.
-2 óra múlva.-Frida.
-Annyi már bőven eltelt.-Anna.
Én nyitottam ajtót. A srácok voltak azok. Tátva nyitott szájjal léptek be minket figyelve.
-Ti meg mit csináltatok?-Tom, a Frida fején lévő sapit féltve figyelve.
-Mi? Semmit.-Frida.
-Hogy marad meg rajtad az a nadrág?-nevetett Tom.
-Találtunk hozzá övet.-Frida.
-Hogyan? Egyáltalán, hogy jutottatok be a szobánkba?-Georg.
-Ezzel.-mutattam a kezemben egy kulcsot.
-Dehát mi a kulcsot magunkkal vittük!-Gus.
-De ebben a házban minden szobához van pótkulcs.-okoskodtam.
-Oh vagy úgy? Akkor mi ha most bemegyünk helyben fogunk összeesni?-Bill.
-Kb.-Eszti.
-Kb?-Tom.
-Körülbelül, Nagyjából. Igen.-Anna.
-Jah ok, értem.-Tom.
-Nah mi mentünk sokkot kapni.-Bill, majd elindultak a szobájukba.
Mi csak álltunk, mint akit leordítottak és vártuk, mit fognak hozzászólni a gyönyörű rendhez amit magunk után hagytunk.
-ÁÁ! Hát ez nem lehet igaz!-hallottam Bill hangját.
-A sapijaim! Hol vannak?! Frida!-Tom.
-Úristen! Mennyit vesződtem, azon, hogy ebbe a szobába rend legyen, erre...-Gustav.
-Akkor megint vesződhetsz vele.-Georg.
-Nem. Most nem mi fogunk vesződni vele, hanem aki ezt a rendet remekelte.-Bill.
Ez nekünk szólt. Rendetraktunk a srácok parancsára. Később elindultunk az utcán. Sokszor összetévesztettek minket a fiúkkal. Volt mikor valaki tudta, hogy nem ők vagyunk, mégis az ötlet miatt is tőlünk kért autógrammot. Ezzel jól elvoltunk egy ideig, aztán hazamentünk. Leültünk a kanapére, de valamit mintha elfelejtettünk volna.
-Késő van, de nem vagyok még fáradt. Ti hogy vagytok ezzel?-Én.
-Mi sem.-Bill.
-Kéne valamit csinálni.-Frida.
-Kölcsönözzünk ki egy filmet.-Bill.
-Jó ötlet.-Én.
-Akkor, ikertesókám, menjünk.-Bill.
Erre én és Tom egyszerre felálltunk.
-Bettire gondoltam.
-Jah ok.-ült vissza Tom.
Elmentünk a legközelebbi kölcsönzőbe.
-Milyen filmet kölcsönözzünk? Akció, Horror, Vígjáték, Romantic, Fantasy?-Bill.
-Nekem mindegy. Válassz te.-Én.
-Horror jó lesz?-Bill.
-Mondtam, hogy nekem mindegy. Jó.-Én.
Bill választott egy filmet. Állítólag ő azt már látta és nagyon jó film. Nem volt véletlen, hogy pont horrort választott. Előre meg volt beszélve. Visszaértünk.
-Megnézzük?-Anna.
-Azért hoztuk nem?-Én.
-Milyen film?-Eszti.
-Horror.-ijesztgettem.
megnéztük. Persze egész film alatt, ki ki a maga párocskájához bújt, ha ijesztő rész volt. Végre vége lett a filmnek. Felmentünk aludni. Bizony jól elment az idő... Nem tudtam aludni, ahogy a többiek sem, fenn az emeleten. Újságot olvastam hasalva az ágyon. Csak a zseblámpám adott fényt. Frida a tesóm szobájában próbált aludni, de nem ment neki sem. Ő nem csinált semmit sem azon kívül, hogy a plafont bámulta. De nem csak azt bámulhatta, mivel Bianka két Th-s posztert kitett a falra. Visszatérve hozzám, nálam a zseblámpában az elem lemerült.
-Oh remek.-Én és felültem az ágyon.
Valaki lassan kinyitotta a szobaajtót és belépett. Lassan közeledett.
-Ki vagy?-Én, mikor már közvetlen előttem volt.
-......-semmi válasz.
-Kérdeztem valamit!-Én.
-......-még mindig semmi válasz.
Ezt megelégelve felálltam és a személy haját összeborzoltam. Már ismerősebb volt. Volt még rajta egy szemüveg. Azt is leszettem róla.
-Bill. Te vagy az?-Én.
-Rájöttél lebuktam.-Bill.
-Még jó, hogy nem kaptam infarktust!-Én.
-Akkor mégis bevállt a tervem.-Bill.
-Aha. Előre kitervelted, de csak a fele sikerült. Minek van rajtad ez a kukazsák méretű póló? Tomé igaz?-Én.
-Igen az övé. Ez is a terv része volt. Ez segített téged megijeszteni.-Bill.
Még beszélgettünk, aztán én aludtam el legelőször. Nem dőltem vissza az ágyba. Bill vállára hajtottam a fejem és úgy aludtam el. Mi történt Fridánál? Nem hiszem, hogy megúszta. Hozzá is egy hasonló személy lépett be. Csak annyi különbséggel, hogy aki őt akarta megijeszteni, azon sapi is volt. Frida már félálomba volt, ült az ágyon. Észre se vette, mikor leültek mellé, csak rádőlt, mint egy kényelmes párnára. Ott aludt el. Valami hasonló történhetett a fento vendégszobában is ahol jellegzetesen Eszti és Anna aludtak. Másnap arra ébredtem, hogy Bill mocorog mellettem.
-Jó reggelt.-Bill.
-Neked is.-Én.
-Jól aludtál?-nézett a vállára.
-Én igen. És te?-mosolyogtam.
-Teljesen lezsibbasztottad a vállamat, de azon felül jól.-Bill.
Na erre előhoztam a durcás formámat. De nem volt hiteles. Alig, hogy durcás pofát vágtam, rá 2 másodpercre elnevettem magam.
Fridánál....
Már ő is kezdett ébredezni. A személy aki este bement hozzá és akinek az ölébe dőlve aludt el nem volt más mint Tom. Mikor felébredt, ezt megdöbbenten vette észre.
-Végre felébredtél.-Tom.
-Tom, te itt? De hogyan és mikor? És mi ez a felszerelés rajtad?-Frida.
-Este bejöttem, hogy megijesszelek, de te nem ijedtél meg, sőt észre sem vetted, hogy bejöttem, csak az ölembe dőltél és már aludtál is.-Tom.
-És ez a szemcsi, és az XXXXXXXXL-es póló, ennek a segédeszköze volt. A sapin meg sem lepődök.-Frida.
Aznap nem történt túl sok említésre méltó dolog, de megpróbálok kipréselni belőle valamit. Majdnem egész nap esett az eső.
-Vissza kell vinni a filmet.-Én.
-Milyen filmet?-Tom.
-Amit tegnap kikölcsönöztünk.-Én.
-Jaaaa, arra gondolsz?-Tom.
-Perzse, hogy arra. Visszaviszem.-Én.
-Azt már nem! Még megfázol odakinn! Nem látod, hogy esik?! Én megyek.-Bill.
-De akkor te fázol meg!-Én.
-Menjünk együtt!-ajánlotta Bill.
Miután visszavittük a filmet, mindenki felvonult az emeletre. Kivéve engem. Én lent a konyhában ültem és gondolkodtam, mire arra jutottam, hogy készítek valamit. A falra ki volt téve az én kedven kaja listám. Válogattam, és a töltött káposztát választottam. Megpróbáltam megcsinálni. Volt segítségem. A recept ott volt a neve mögött. 1-2 órába beletelt, mire kész lett, de megérte. Megterítettem az étkezőben és nyolc tányérba 2-2 káposztát tettem is. Közben végig hallottam, ahogy fenn valaki visongat, nevetgél stb. A terítést abbahagyva már nem hallottam semmit. Egy kicsit hallgatóztam, majd azt hallottam meg, hogy engem hiányolnak.
-Hol van Betti?-úgyhallottam Bill volt az.
-Nemtom. De nem jött fel az egyszer biztos!-gondolom Anna.
Ekkor kijöttek a korláthoz.
-Hmmm. De jó illat.-hallom. Ez biztos, hogy Bill.
-Menjünk nézzük meg az illat tulajdonosát.-rohant le a lépcsőn Tom.
Bementek az étkezőbe. Én nem voltam ott, de azért leültek enni. Aztán a konyhából én is bementem hozzájuk. Magyarázatot követelve néztek rám.
-Nem kéne valamit mondani?-Én.
-Öm. Ezt te csináltad?-Georg.
-Ki más?-Én.
-Köszi!-mindenki.
Bill mellett volt egy üres hely. Amellett Tom ült és ő mellette Frida. Velük szemben a többiek. Leültem Bill mellé és én is ettem. Mikor mindenki megette a tekintetüket fürkésztem, mintha valamit hallani akartam volna. Ez így is volt.
-Hmmm. Ez finom volt.-Bill.
-Kössz.-Én.
-Egyedül csináltad?-Eszti.
-Teljesen.-Én.
-De vol sagítséged nem?-Gustav.
-De volt.-Én.
-És ki?-Georg.
-Nem ki. Egy recept segített rajtam.-Én.
-Nembaj akkor is finom.-Frida.
Erre csak mosolyogni tudtam.
A nap többi részében nem történt semmi említésre méltó. Másnap délben keltem. Gyorsan felöltöztem, majd  hallottam, hogy valaki csenget a bejárati ajtónál. Lementem és kinyitottam. Bianka volt az.
-Szia. Későbbre vártalak.-Én.
-Szia.-aztán belépett. Mögötte egy kis srác ment.
-Hello. Karcsika vagyok.
Én ledöbbenten álltam az ajtóban, míg vissza nem tértem a földre.
Már mindenkinek bemutatkozott, így ugyanannyit tudtunk Karcsiról.
-És hány éves vagy?-Tom.
-12.-Karcsi.
-Egy évvel fiatalabb, mint Bibi ugye?-Eszti.
-És az baj?-Karcsi.
-Nem, csak számoltam.-Eszti.
-Mennyi ész kellett hozzá...-gúnyolódott Georg.
Ezen a napon sem történt semmi különös. Most is esett az eső. Anyi különbséggel, hogy most egész nap. Másnap reggel arra ébredek, hogy a ház kong az ürességtől. Felöltöztem és lementem. Egy levél fogadott. Bill írta. Ez állt benne:
<Betti!
  Elmentünk egy röp koncertre. Kaptunk egy levelet, hogy ma manjünk el. Szóval rögtönzött koncertre mentünk ne kerss minket. A tesód és a barátja elmentek. Azt nem tom hova. Este későn érkezünk.
  Bill.>
-Na ezt jól kifogtam!-Én.
El tudtam magam foglalni ezzel, azzal a nap folyamán, de ami a legjobban lekötött aza dallam és a szöveg írása volt. Már este volt és késő. Én otthon a szobámban voltam és énekeltem. Észre se vettem, mikor Bill hazajött, de csak ő egyedül. Benyitott, mikor vége lett a dalnak vagyis abbahagytam az éneklést