12.rész

Másnap vagy ha úgy említem még aznap reggel oldalra fordulva az ágyon, Billnek hátat fordítva aludtam s úgy is keltem fel. Azt vettem észre, hogy Bill karja a derekamon van és ölel. Megfordultam, ahogy tudtam. Bill még aludt, de nem sokáig, mert a mocorgásommal felébresztettem.
-Jó reggelt.-szóltam hozzá.
-Neked is.
-Mit álmodtál?
-Miért kérded?
-Féltél valamitől?
-Valami olyasmi, miért?
Nem szóltam semmit, csak a karjára mutattam.
-Oh...öm...bocs.
-Nembaj, nem lett károm. Fel kéne kelni, nem gondolod?
-De, igazad van.
-Most ugye nem vagy álmos?
-Nem. Egy ilyen éjszaka után?
-Milyen éjszaka után?-néztem rá ijedten és egyben gyanakodva is.
-Nyugi. Az álmomra gondoltam.
-Hhhhhúúúúúh! Már azt hittem történt valami.
-Nem, dehogy.
-Készüljünk. Aztán irány Szombathely.
-Úgy ám.
Kimásztunk az ágyból és elkezdtünk szedelőzködni.
-Bill.-szóltam a fűrdőszobában lévőnek.
-Mond.
-Énekelj már valamit!
-Mit?
-Olyan nagy a csend. Nem is tudom....monsoon?
Válasz helyet elkezdte énekelni. Ő is és én is készen lettünk. A dalnak még nem volt vége. együtt énekeltük. Már az utolsó refrénnél tartottunk, mikor Tom betoppant.
-Running through the monsoon
  beyond the world
  to the end of time
  where the rain won't hurt
  fighting the storm
  into the blue
  and when i lose myself.......-énekeltük.
-Hát ti meg mit csináltok?-nyitott be Tom.
-Képezzük a hangunkat.-válaszooltam neki.
-Azt meg minek? Mindkettőtöknek jó hangja van.
-De az nem elég. Még mindig nem tudom tökéletesen elénekelni a monsoont.
-Nem is kell. A saját dalaidat kell tökéletesen tudni.
-Azokat már tudom. Hhhh. Indulhatunk?
-Azért jöttem.
Következő állomásunkra Szombathelyre értünk.
-Figyeljetek. Mi most külön mennénk ha nem baj. Csak, hogy a rajongók gyanút ne fogjanak, mert aztán akkor nekünk végünk.-mondtam.
-Rendben. Akkor egy fél óra múlva a csarnoknál.-Tom.
-Ok. Legyetek ott!-Frida.
-Muszáj.-emelte meg két kezét Tom.
Még volt egy fél óránk és mi már a csarnok előtt álltunk, ahol már rengetegen és egyre csak jöttek. Akörnyéken, közelben voltak kis butikok, éttermek, stb. Ezekben szét is néztünk közben figyeltük a tömeget, mikor engedik be őket. Annyira elmélyültünk a nézelődésben, hogy mikor eszünkbe jutott, a tömegre kéne nézni, már nem voltak ott.
-Te, Betti. Ezeket már beengedték.-ráncigálta a pólóm Frida.
-Siessünk befele!-emeltem meg a hangom.
Be is mentünk, de a negy tömeg miatt, még ha szárnyuk lett volna se jutottunk volna előre. Az utolsó sorokban vártuk ki és üvöltöttük végig a koncertet. Volt egy kivetítő is a hátrébb állóknak. Azon, miokr Billt vagy a többieket mutatták, látszott rajtuk, hogy keresnek valakit. Azok a valakik mi voltunk. De ahogy elnéztem  nem találtak meg. Elkezdtünk egyszerre integetni, hátha ránk ismer vagy észrevesz, de utána a rajongók azt hihették, hogy ez a dalhoz kihagyhatatlan dolog, ők is elkezdtek integetni. Ez a tervünk kudarcba fulladt. Több nem is nagyon volt. Aztán jött az a szám és a bejelentés. Most halljuk másodjára. A közönség síri csendben, megdöbbenve halgatta Billt amint magyarul beszél. A mellettünk álló néhány lány nagyon szerette a hátul állókat ijesztgetni. Műpókokat vagy épp igaziakat rakott mások vállára, hajába, az arcába lógatta, vagy a cipőjére rakta. Annak a néhány lánynak még a síri csöndben is ijesztgettek, de most halkan. Most Anna volt soron.
-Áááááááááááááááááááá!-sikított Anna. A nagy csöndben igen is hangos volt. Mindenki hallotta. A kivetítőre tekintettem. Gutavot mutatták, aztán Billt. Mindketten érdekesen néztek a hang irányába.
-Ennyire megleptem volna valakit?-szólt a mikrofonba Bill.
Erre kitört a csarnokban a nevetés. Hamar abbamaradt. Érdekesebb volt az új dal, melyet mi most másodjára, míg ők először hallanak. Ez volt az utolsó dal. Lassacskán a tömeg szertefoszlott. Hátra mentünk az öltözőkhöz. Megkerestünk egy bizonyos ajtót...
-Tokio Hotel öltöző.-ez volt kiírva. Eszter olvasta el.
-Szerintetek még bent vannak?-forgatta jobbra, balra a fejét Anna, mintha attól félne, észrevesznek minket és nem kéne itt lennünk.
-Nemtudom. Lehet, hogy nem. De aztán, hogyan fogunk a hotelhez menni? Tudjátok merre van?-Frida.
-Nem. Én nem.-ráztam a fejem.
-Pedig mi mindvégig azt hittük, hogy te tudod.-ordított le Anna.
-Én meg azt, hogy a srácok hazavisznek.-mondtam majd benyitottam. A fiúk nem voltak bent.
A folyosóról hangos ordibálás hallatszott.
-Mi az, hogy nem tudja hol vannak?!-egy ismerős hang.
-Azt sem tudom kiről, miről beszélnek. Kérem uraim, higgadjanak le.-ez ismeretlen hang.
Mifelénk közeledtek. Kicsit megijedtünk, meghátráltunk, de menedéket nem találtunk.
-Ott állt az ajtóban. Ne mondja, hogy nem látta őket!
-Nem jegyzem meg a bejövőket és különben is...annyira egyszerre jöttek be.
Így hallgatóztunk, addig amíg a hátunk mögött hozzánk nem szólt valaki. Hátranéztünk. Egy másik portás és egy biztonsági őr állt előttünk.
-Maguk, mit keresnek még mindig itt?-szólt komoran a biztonsági őr.
-Hát...mi...csak...-keresgéltem a megfelelő választ.
-A fiúkat.-jelentette ki helyettem Frida.
-Milyen fiúkat? Itt a csarnokba ne tervezzenek semmiféle randevút!-portás.
-Nem randevú. A felélpőkre várunk.-próbálkozott Anna.
-Ezzel az erővel a rajongók is idejöhetnének. Na menjenek innen míg szépen mondom.-biztonsági őr.
-De mi nem mehetünk el innen. Megbeszélt találkozónk van a srácokkal.-könyörgött Eszter.
-Nekem meg Jenifer Lopezzel. Mars innen!
-De mi komolyan mondjuk.
-Én is!
-Menjünk...-sóhajtottam nagyot.-Itt már nem tehetünk semmit. Frida és Eszter velem tartott, de három lépésnál többet nem tettünk, mert Anna nem jött. Tovább vitatkozott az őrrel.
-Nem érti?! Nekünk találkozónk van velük! Így is elkerültük egymást és most nem tudom hol vannak!
-Nem vitatkozom tovább. Kérem jöjjön velem!
-Ne kérjen tőlem semmit! Nem megyek innen sehova!
-Anna, mit csinálsz?-kérdeztem tőle magas hangon, mégis egy kicsit suttogva.
-Mit, mit? Maradok!
-Itt ugyan nem.-fogta meg Anna kezét az őr és a portással együtt elmentek valamerre. Mi követtük őket.
-Hey! Mit csinál?! Eresszen el!-küzdött az őrrel Anna.
-Nyugodjon meg kisasszony.
-Hova visz?
-Ki.
-Álljon már meg! Nem vagyok kisasszony! Anna a nevem ha nem tudná!
-Hogy mondta?-portás.
-Anna. A nevem Anna.
-Azaz Anna akit keresnek?
-Miért? Keresnek?
Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Igaz, nem tudom miért akadt ki egy szimpla kérdésen az őr, de ha ez van akor ez van. Kidobott minket. Mi meg csak álltunk és vártunk a csarnok előtt. A srácok bent kerestek minket, de nem találtak. Egy fél óra elteltével meguntuk a várakozást és elindultunk megkeresni a hotelt. Egyikünk sem hozta a mobilját. Miért is...minek az?! Itt már nem volt mit tenni.
A csarnokban....
-Nem találta őket?-támadta le Bill azt a portást aki egy fél órával ez előtt tette ki a szűrünket.
-Kikre gondol?
-Azokra a Betti, Frida, Anna és Eszter nevű lányokra.
-Anna?
-Igen. Ismeri? Találkozott vele, velük?-Gustav.
-Az a négy lány az volt? Mert volt köztük egy Anna nevű. Eléggé dühös volt.
-Ha valami nem tettszik neki, igen felhúzza magát.-Tom.
-Elősször a többieknek sem tetszett, de ők belenyugodtak.
-Mibe?-Th-sok egyszerre.
-Kidobtuk őket.
-Mit csinált? Mikor?-Georg.
-Kábé úgy egy fél órával ez előtt.
-Ez nem lehet igaz! Ők már elindultak a hotel felé. A telójukat otthagyták. Mit is mondtak, miért?-Gus.
-Mert elég egy mobil is. De azt is ott hagyták.-Tom.
-Megtalálják a hotelt? Tudják merre van?-aggodalmaskodott Bill.
-Nemhiszem.-a portást kivéve mindenki.
A fiúk kijöttek a csarnokból. Mi már nem voltunk ott.
-Ezek képesek voltak elmenni!-Tom.
-Miért nem vártak meg?-Georg.
-Azt sem tudhatták, hogy bent vagyunk, vagy igen?-Gus.
-Elég! Menjünk. Keressük meg őket.-Bill.
Beültek a turnébuszba és mivel már elég sötét volt a busz lámpáival világították az utát. Aki elhaladt mellettük megismerte őket. Mi történt velünk?
-Betti, álljunk meg egy kicsit. Úgysem találjuk meg a hotelt.-Frida.
-Hhhh! Eltévedtünk.-jelentettem ki.
-Mi? Meg se ismételd, nehogy az legyen jól hallottam.-Anna.
-Pedig jól hallottad.-fordultam felé.
-Tényleg nincs egyikőnknél sem mobil?-tördelte ujjait Eszter.
-Nálam van.-kapta elő Anna a sajátját.
-Csak?-mi egyszerre.
-Csak kb 60 forint lehet rajta.
-Azzal még lehet küldeni sms-t.
Küldtünk is egyet. Tömören írtunk benne. Csak annyit írtunk bele, hogy hívjanak fel. Az üzenet Gusnak ment.
-Ezzel megvolnánk. Mostpedig várunk.-dőlt az egyik ház falának Frida.
Nagyon sötét volt, lámpa sehol csak a mellettünk elmenő autók lámpája adott valamicske fényt. Jobbank láttuk egy helyben maradni. Nem is nagyon tehettünk volna mást. A falnak dőlve álltunk és vártunk.
Eközben a fiúk keresnek minket...
-Bill, Tom, Georg! Gyertek ide!-nézte meg a telóját Gustav.
-Miért, mi történt?-mentek oda.
-Anna elvitte a mobilját.
-Honnan tudod?-nézett furán Tom.
-Küldött egy sms-t.
-Olvasd fel!-Bill.
-Hívj fel!-olvasta fel.-Ennyi.
-Mire vársz még? Hívd fel őket!-sűrgette Georg Gust, aki így is tett.
-Hallo?-vette fel Anna.
-Szia. Hol vagytok?
-Gustav?
-Ki más? Hol vagytok?
-Őszintén?
-Hogy máshogy?
-Nemtudom. Eltévedtünk. Egy mellékutca elején vagyunk. Nagyon sötét van. Várjál, Betti most ért vissza a felfedező utjáról. Átadom neki hátha tud valamit.
-Ok.
-Szia. Betti vagyok.
-Tudsz valamilyen jellemzést adni a helyről ahol vagytok?
-A lámpák nem égnek. Ahogy láttam csak itt nem. Jól eltévedhettünk, mert senki sem jár erre. Ahol fényt láttam ott tuti nem találnátok meg, ezért maradunk itt.
-Valami más?
-Valami piros étterem van innen pár méterre, közvetlen mellette egy 1*-os szálloda és egy bezárt dvd kölcsönző.
-Az étteremben és a szállodaban biztos vannak emberek. Menjetek be oda míg meg nem érkezünk oda.
-Már próbáltunk, de kizavartak.
-Próbáljátok meg mégegyszer.
-Rendben.-ezzel le is tettem a telefont és visszaadtam Annának.-Gyertek a szállodához megyünk.
-Úgysem engednek be.
-Megpróbáljuk.
El is mentünk oda. Alig szivárgott belőle valami fény. Bementünk, de a portás azonnal megállított.
-Már megint ti? Kihez jöttetek? Vagy van szobátok foglalva?
-Nincs és senkihez sem jöttünk, csak szeretnénk leülni egy kicsit.-kérlelte Eszter.
-Az utca nem elég kényelmes?
-De kérem, csak le akarunk ülni. Legalább 1 órácskára engedje meg.-próbálkozott Frida is.
-Kifelé!-portás.
-De...de...kérem. Csak most az egyszer.-Én.
-Menjenek, még szépen mondom!
-De bent meleg van. Itt kint meg szokatlanul hideg.-Anna.
-Miért nem hoztak magukkal pulóvert?
-Ki gondolt erre?-Eszter.
-Mire?-portás.
-Hogy eltévedünk.
-Így jártak. Tűnés!-mondta ingerülten és becsapta előttünk az üvegajtót, úgy, hogy majdnem betört.
Mi leültünk a szálloda előtti lépcsőre.
-Nem megmondtam?! Menjenek innen! Elijesztik a vendégeket!-jött ki a portás.
-Maga már itt sem hagy minket békén?!-kelt ki magából Anna.-Nem elég, hogy nem enged be, jó ne engedjen akkor majd leülünk ide, de, hogy még innen is el akar kergetni?! Nem gondolja, hogy ez már azért mégis túzás?!
-Hogy merészel velem így beszélni kisasszony?!
-Már megint kisasszony! Anna vagyok!!!!
-Kérem Anna távozzon a barátnőivel együtt.
-Had maradjunk már itt!  Miért kerget el mindenhonnan?
-Nem mindenhonnan, csak a szálloda környékéről.
-Nem elég az?! Nem esik meg rajtunk a szíve?
-Az kéne még.-nevetett.-Mars!
Annának megfogtuk a kezeit és így mentünk volna el a szállodától, de ő annyira mérges volt, hogy kirángatta magát és nekiment a portásnak, meglökte. Majdnem elesett.
-Ezt nem kellett volna.-szedte össze magát a portás. A még mindig dühben égő lány kezét megfogta és addig szorította, mg az meg nem nyugodott.
Legalábbis csak úgy látszott, mintha lenyugdott volna. Teljes erejéből elkezdte rángatni a kezét, hátha kitudja szedni a portás markaiból, de ez nem ment. Aztán valóban lenyugodott. Elgyengült és a földreesett (a portás még tartotta) , sírt. Szinte rá sem ismertünk.
-Kérem engedje el a kezét. Nem akart rozat, csak nagyon fel van dúlva.-mentem oda.
-Nem hallotta? Engedje el a kezem! Nagyon fááj.-sírt tovább. Végre elengette a kezét a portás.
-Áú!-állt fel Anna.
-És most menjenek, ha nem akarnak bajt.
El is mentünk, de nem oda ahonnan jöttünk. Sokáig sétáltunk míg végre egy olyan helyre értünk, ahol fény volt. Azt a fényt egyetlen utcai lámpa biztosította. Most ott állhattunk a dvd kölcsönző mellett. Anna még mindig a szemét törölgette fájós kezével.
-Miért sírsz?-guggolt le hozzá Frida.
-Miért, miért? Utálom ha így bánnak velem.
-Legalább te kiálltál magad és mi mellettünk. Mi csak csillapítottunk téged, de te tettél is valamit.
-Ez csak természetes. Én már csak ilyen vagyok. Ha nem tettszik valami elkezdek vitatkozni, de van mikor nincs kedvem. Ez a hapek nagyon elszorította a kezem. Nézd hót piros.
-Az eset óta, mikor titeket ilyen későn megvertek, azóta iszonyodom este az utcáktól. Este csakis társaságban szeretek bárhová is menni.-Eszter.
-Ezzel mi is így vagyunk. Most itt a társaság látod?-Én.
-Most már csak várnunk kell, míg a fiúk megtalálnak.-Anna.
-Egyetértek.-Frida.
Ekkor láttunk néhány alakot közeledni. Teljesen ledermedtem és csak bámultam rájuk. Közelebb érve kirajzolódott az alakjuk, majd a fénynél látni lehetett az arcukat is. 5 kifestett plázacica állt előttünk.
-Melyikőtök lökte meg apámat?!-szólt hozzánk a hosszú szőke hajú.
-Hol?-kérdeztük egyszerre.
-A szállodánál.
-Ja, ott? Én voltam, de meg is érdemelte.-fonta össze karjait Anna.
-Mi az, hogy megérdemelte?!-mondta, majd egy pofonnal jutalmazta Annát.
-Hé! Álljon meg a menet. Ti most csak ezértjöttetek ide?... Hogy mégjobban felbosszantsátok?-álltam a veszekedők közé.
-Nem. Még lenne más is. Te vagy az a Betti?-állt elém egy másik.
-Úgy hívnak, de nemtudom ugyanarra gondolunk e.
-Szerintem igen. Tibet(y)?
-Igen.
-Halljátok, csajok! Ez itt előttünk a Tibet(y) együttes. Akkor az a Betti, amelyikre én is gondolok. Mi van közted és az én Billem között? Ha? Mondjad!
-Semmi! Ismerem, de semmi. Csupán csak barátok vagyunk.
-Barátok, mi? Akkor mivel magyarázod ezt?-elővett egy újságot, melyen én és Bill voltunk, mikor letámadtak minket az utcán. Nem gondoltam volna, hogy külföldön is és itt is ilyen hamar megírják. Pont az a kép volt berakva, mikor magammal húztam Billt. A képen elég félreérthető volt.
-Ezt? Ez nem az aminek gondolod. Csak meguntuk már a sok kérdést és elmentünk.
-Kéz a kézbe? Te ha mégegyszer hozzá mersz nyúlni...megtalállak és kitekerem a nyakad!-fenyegetett.
-És te!-mutatott egy másik Fridára és még egy Esztire.-Nehogy közeledni merjetek a többiekhez sem! Se Tomhoz, se Georghoz, se Gustavhoz! Érthető voltam? És mégegy ilyen képet meg ne lássunk!-mondták és ezzel el is mentek.
-Mennyire a szívükre vették...-állt fel Frida.
-A kezükre, a kezükre vették. Ott volt a legerősebb.-simogatta arcát Anna. Ezen jót nevettünk. Nem is ártott már.
Egyszerre nagy fényt láttunk messze tőlünk. Nagyon ritkán jártak arra autók, de azoknak nem volt ilyen a fényük.
-Mi ez a nagy fény?-Anna.
-Ilyen csak egy nagy busznak lehet.-álapította meg Eszter.
-Busz? Ezek Tomék!-ugrott egyet örömében Frida.
Én közben nem szóltam semmit. Ugyanott álltam ahol akkor is, mikor azok a lányok itt voltak. Nekidőltem a falnek és mit sem foglalkoztam vele, hogy miket beszélnek a többiek. A busz még tett egy-egy kört. Először odament, ahol előzör voltunk, majd csak azután oda ahol most. Míg a busz és a benne lévők más fele vannak (csak Frida volt biztos benne, hogy Billék azok) én összekuporodtam, mint akinek fáj a hasa, rosszul van, de én csak kizárólag nyugtalan voltam. Aztán észrevettem a buszt ahogy közeledik. Gyorsan kirohantam az út közepére. Gondoltam, hogy ha Billék azok úgyis megállnak, ha nem akkor elütnek. De a busz megállt.
-Betti te vagy az?-hallottam az ismerős hangot.
-Bill?
Frida és a többiek beszálltak a buszba. Nekem az első reakcióm az volt, hogy megöleltem Billt, mint megmentőt. A szállodában mindenki a maga szobatársát kifaggatta.
-Szóval akkor mond csak el, hogy is történt ez az egész.-mondta Bill, oldalasan feküdve az ágyon, kezével támasztva a fejét. Felültem az ágyon és úgy meséltem el.
-A csajokkal szétnéztünk a boltokban. Folyamatosan figyeltük a tömeget, mikor engedik már be őket, hogy akkor majd mi is megyünk, de aztán annyira elmerültünk a nézelődésbe, hogy már nem láttuk őket. Aztán még sikerült bejutni, de nem tudtunk előre tolakodni. Hátul maradtunk.-mondtam.
Frida is így mesélte és a többiek is.
-Aztán, hogyan tovább? Ki volt az aki ott hátul sikított a bejelentés után még a dal kezdete előtt?-Bill.
-Az Frida volt.
-Frida?
-Igen. Egy pókkal ijesztették meg.
-Akkor azért nézett olyan furán Tom.-nevetett Bill.
-Biztos. Én téged láttalak úgy nézni.
-Én is elég furán nézhettem. És azután?
-Elmentünk az öltözőtökig, de nem voltatok ott. Aztán a portás a biztonsági őrrel jól összevesztünk és ki is dobtak minket. Kint a csarnok előtt egy fél órát még vártunk de aztán mivel nem jöttetek ki, elindultunk megkeresni a hotelt. És most itt vagyunk. Anna mindenkibe belekötött.
-El tudom képzelni.
-Annak a bizonyos szálloda portása elszorította Anna kezét aztán ha még ez sem elég, Anna meglökte. Mi elmentünk aztán volt néhány lány ott és az egyik felképelte Annát, amiért ő meglökte az apját.
-Kalandos estétek volt.
-Az, de mostmár szeretnék aludni. Te nem?
-Megint végignézem ahogy alszol. Az úgy jó lesz?
-Ha nem unod meg...jó éjt.
-Az lesz. Neked is.
Erre már nem válaszoltam csak elmosolyodtam és álomra hajtottam a fejem.