Ötödik rész    

 Frida is bement a szobájába Anna is ment vele. Gus és Eszti lementek enni. Én és Bill végre abbahagytuk a párnacsatát. Bill lement Tomhoz, én pedig fent elaludtam. Nagyon késő volt szal érthető.
-Szia tesó.-lép be a szobába Bill.
-Cső.-Tom.
-Nagyon levert vagy. Mi a baj?-ül le testvére mellé.
-Összejöttetek Bettivel?
-Azt konkrétan nem kérdeztem meg tőle, hogy lenne e kedve járni velem, viszont azt végre elmondtam neki, hogy megkedveltem.
-Akkor ha úgy vesszük összejöttetek.
-Azért vagy letörve, mert te és Frida még nem?
-Honnan tudod?
-Arról kérdeztél. Mondjuk onnan.
-Hogyan mondtad meg neki?
-Mit?
-Hogy szereted.
-Nehézkesen de elmondtam és most már túl vagyok a nehezén.
-Ez igaz.
-Az a lényeg légy természetes és őszintén mond meg neki amikor csak ketten vagytok.
-Hogy érted azt, hogy természetes?
-Ne izgulj annyira, mert az meglátszik rajtad. De ha meglátszik hivatkozhatsz valamilyen közeli fellépésre vagy valami ilyemire. Akkor majd megsajnál és így tovább és így tovább.
-Értem.
-De miért vonultál így ide be?
-Mert Frida kérdőrevont.
-És?
-És nem tudtam mit mondani.
-Akkor most itt az idő, hogy felmenj hozzá és elmond neki.
-Eléggé csalódottnak láttam.
-Pont azért! Gyerünk! Drukkolok!
-Kössz.-lépett ki kicsit vidámabban Tom.
Felment Fridához. Ő éppen az ágyán összehúzva magát ült.
-Bejöhetek?-Tom.
-Gyere.-Frida.
-Megbántottalak?-ült le mellé Tom.
-Nem dehogy. Miből gondolod?-Frida.
-Abból, amit mondtam.
-Felejtd már el!
-Ennyire nem érdekel?
-Azt nem mondtam.
-Gondolkodtam.
-Min?
-Azon amit itt fent mondtam.
-Mi is volt az?
-Hogy én arra vártam részben, hogy Betti és Bill összejöjjenek.
-Igen és én itt kérdeztem, hogy másrészt mire vártál vagy vársz.
-Nem csak ezen gondolkodtam.
-Hanem?
-Kettőnkről.
-És mire jutottál?
-Csak két hete ismerlek, nemtudom te mióta, de én ennyi ideje.
-Már elég régóta.-húzta mosolyra a száját Frida.
-Én nem, viszont ezt érzem.
-Ezt hogy érted?
-Ez alatt az idő alatt én...
-Te?
-Én...
-Tom.
-Én...
-Kérlek.
-Nekem...
-Mond már létszííí.
-...tettszel.
-Nekem is te.
-Akkor megnyugodtam.-mondta Tom, majd egy puszit adott Frida arcára és távozott a szobából.
Billtől Georg és Gustav is tanácsot kért. Micsoda váletlen...:) Anna és Eszti közös szobájánál is kopogtatnak.
-Szabad?-Georg udvariasan.
-Neked mindig.-Eszti vidáman.
-És én is bejöhetek?-Gus.
-Perzse! Anna kint van az erkélyen.-Eszti.
-Kössz.
Gustav kiment Annához, Georg pedig bent leült Eszti mellé.
-Mi járatban?-Eszti.
-Miért már nem jöhetek ide?-Georg.
-Nem úgy értettem.
-Akkor ok.
-Mond miért izzadsz ennyire?-Eszti.
-Mi én? Semmi.
-De van valami és én tudni akarom mi!
-A holnaputáni fellépés.
-Attól? Dehát te már sokkal tágasabb nagyobb helyen is felléptél.
-Tényleg nem amiatt.
-Tudtam én.
-És azt is, hogy...hogy tettszel nekem?
-Nem. Azt még nem, de mostmár igen. És mivan, ha azt mondom, hogy...-direkt húzta az időt.
-Hogy?
-Te is nekem? Ehhez mit szólsz?
-Azt, hogy nem erre számítottam, de jobb is így.
Közelebb hajolt, majd megcsókolta.
-Asszem én mentem.-Georg.
-Jó menj csak. Jó éjt.-Eszti.
Nem sokkal később Eszti még nem aludt csak próbált. Gus vágtatott végig a szobán. Anna is bejött az erkéjről.
-Mi történt?-Eszti kómásan.
-Semmi. Kijött beszélgetni. Most meg azt mondta fontos dolga akadt és elment.-Anna.
Másnap.........
Billék a nagynappaliban a kanapén ülnek. A fiúk közül már csak Gustav hiányzott.
-Hol voltál?-Tom.
-Öltöztem.-Gus.
-Te? Eddig?-Georg.
-Igen. A csajok?
-A csajok épp még alszanak. Tényleg el is felejtettem mi volt tegnap?-Tom.
-Semmi. Nem történt semmi.
-Nem mondtad el neki?
-Ehhez én kevés vagyok.
-Szerintem meg túl sok. Bár önbizalomból és bátorságból lenne ennyi!-Bill.
-Egyszerűen ezt nem tudom elhinni. Gustav...Gustav....Gustav. Ez van.-Georg.
-Mind a 4-en alszanak?-Gus.
-Igen.-hangzott az együttes válasz.
-És Bianka? Ő miért nincs itthon?-Tom.
-Ő annál a bizonyos, rejtélyes Karcsinál van.-Bill sunyin.
-Áááh értem.-vigyorgott Tom.
Mi fent szinte egyszerre ébredtünk fel. Én és Frida átvágtattunk a fenti vendégszobába Annáékhoz. Ez nem maradt sokáig titokban, mert túl zajosak voltunk(pedig próbáltuk visszafogni magunkat :) ). A srácok ahogy egy kisebb zajt hallottak fentról, már jöttek is fel. Benéztek minden szobába, míg végül meg nem találtak.
-Mi van itt? Pizsamaparti?-Tom.
-Valami olyasmi.-Frida majd leült mellé Tom.
-Ti is nyugodtan bejöhettek.-intek a többieknek. Csak egy nagy XXXXXXXXXXXL-es póló volt rajtam, alatta egy anniyra rövid nadrág, hogy sztem én még annak se nevezném. Fridán is valami hasonló volt. Annán és Esztin rendes pizsama volt. Ennek a napnak a további részében nem történt semmi érdekes, ezért áttérek a fellépés napjára. Már készen voltunk. Felöltözve, én hót izgatott voltam, a többiek is de nem mutatták.
-Indulhatunk?-Bill boldogan.
-Menjünk.-mindenki.
Odaértünk. Még senki sem volt ott. Étterem volt. A tulaja már rég megérkezett, de az éttermet nem nyitotta meg. Nekünk is negyed órán keresztük kellett dörömbölni az ajtón, mire észrevett és kinyitotta.
-Ti lennétek azok akik fellépnek ma este?-üzletvezető.
-Igen. Itt mikortól is számít az este?-Bill.
-Most csak a ti kedvetekért nyitom meg az éttermet. Amúgy ma zárva lennék. Most van 5 óra. 7órakkor nyitok. Már szórólapokon szétkürtöltem kik fognak fellépni itt. Tehát úgy egy óra múlva tömeg lesz az ajtó előtt. Fáradjatok be.
-Köszönjük.-Tom.
Bementünk. Még tudtunk próbálni egyet. Pont mikor befejeztük, hallottuk, hogy kiabálás és üvöltözés van odakint. Elzárt helyen próbáltunk, ezért ki kellett mennem, hogy lássam mi is a helyzet.
-Gondolom kik azok, de azért mond.-Georg.
-Csak az utcabeli rajongók. Most pedig a megyében élők közül is jönnek.-Frida.
-Csak az utcából vannak?-Én.
-Nem vészes.-Bill.
-Neked. De nekem igen.
-Lámpaláz?-Tom.
-Rosszabb.-Én.
-Mi?-Gus.
-Ezek titeket akarnak látni nem engem.
-Velünk lépsz fel. És ha mi érdekeljük őket, akkor az is érdekelni fogja őket, hogy miért döntöttünk úgy, hogy veled lépünk fel.-Bill.
-Szerencsére mi nem lépünk fel. Együttérzünk veled Betti.-Anna.
-Szeretnél helyettem énekelni e tömeg előtt? He?-léptem felé nagyot.
-Bocs. Nem.-lépett hátrébb.
-Most, hogy a rosszabbat kitárgyaltuk, maradt a lámpaláz.-Frida.
-Hhhhhhhh. És a heves szívdobogás.-Én.
Alig kellett várni valamennyit, már lehetett hallani a tömeget. De most nem az ajtón túlról, hanem a színpad elejéről.
-Tokio Hotel! Tokio Hotel! Tokio Hotel!-üvöltötték egymás után.
-Tényleg te milyen nevet szeretnél?-Bill.
-Hogy milyen nevet?-Én.
-Művész, előadó nevet. Maradjon a sajátod? Betti?-Bill.
-Nem. Én Tibet(y) vagyok. Ez voltam, vagyok, leszek.-Én.
-Tibet(y)? Miért pont az? Tök jó a név! Honnan szedted?-Tom.
-Tibet, Ti-bet. Megcseréljük, és betTi, Betti jön ki belőle.
-És az (y)?-Tom.
-Milyen vagyok? Magamnak való. Azaz Tibet(y), de nem így kell érteni. Ez sima név. Ki vgyok? Tibet(y).
-Jah értem. Ok leesett.
-Reméltem is. Megkíméltél a magyarázkodástól. Igaz nem egészen, de megfelel.-Én.
Elérkezett az idő. Bill, Tom, Georg és Gustav felmentek a színpadra, ahogy Bill már előre elmondta előadták az 5 dalt. MIndenki fennmaradt a színpadon az 5dal vége után, kivéve Billt.
-Te jössz.-mondta miközben elsétált mellettem.-Sok sikert!-mondja még utánam.
Felsétáltam. Tom és Georg azonnal a kezükbe vették a gitárt. Gustav kényelmesen hátradőlve várt. Észrevéve, hogy már a színpadon vagyok, előre vágta magát és a dobverőket kezébe vette.
-Kezdhetjük?-suttogta Tom.
-Hhhhhhhhhhh. Igen.-Én nagy levegővétel után.
Elénekeltem a bravúros kis számocskám.:) Az elején csak álltak és néztek. Azt gondolhatták, ki ez a lány? Miért játszanak neki a srácok? Mi van itt? Szerencsére ez nem ment sokáig. A dal közepénél már voltak néhányan akik táncoltak vagy épp velem együtt énekelték a jól ismert ismételt refrént. Ami a végén volt, az döbbentett meg a legjobban. Olyan üdvrivalgást, tapsot, sikítozást amit akkor hallottam...vetekedett a TH-éval. A dal jó rockos. Nem meglepő. Megpróbáltunk a fellépés végén kijutni az étteremből. A fiúkat autógrammvadászok, rajongók lassították. Én azért egy kicsit gyorsabban ki tudtam jutni. Tőlem is kértek aláírást, de megkönnyebbülésemre inkább csak kérdeztek.
-Mi a neved? A teljes és a művész, vagy fedő neved?-egyik rajongó.
-Hogy, hogy a srácokkal léptél fel?
-Milyen kapcsolat van köztetek?
-Van saját, külön bandád?
-Mi a hobbid?
-Honnan jött a dalhoz az ötlet?
-Nagyon jó voltál!
Stb...stb...stb...stb.
A helyszínre újságírók és ilyenek is érkeztek. Ugynezeket kérdezték. Ez eltartott egy órán keresztül, de végül sikerült hazajutni. Jobban kimerültem, mint Bill, pedig ő több számot adott elő, ráadásképp még ugrált is a színpadon. Rólam ezt nem lehetett elmondani. Otthon leültünk a kanapéra.
-Húúú. Ez fárasztó volt.-Én.
-Ha hozzászoksz akkor már nem lsz ennyire az.-Bill.
-Most el sem fáradtam.-Tom.
-Én is így vagyok vele.-Georg.
-Most kivételesen én sem.-Gus.
-Én teljesen.-Anna.
-Annyit ugráltam, hogy én is.-Frida.
-Nálam sincs másképp.-Eszti.
-Bianka hol van?-Én.
Épp ebben a pillanatban nyílt az ajtó.
-Sziasztok!-Bibi.
-Hát te meg hol voltál?-Én.
-Az étteremben ahol felléptetek és hazakísértem Karcsit.
-Ott voltál a fellépésen?-Én akadozva.
-Igen és még néhány barátom, barátnőm...
-Észre sem vettelek.-vágtam hátra magam a kanapén kifáradtan.
-De nagyon jók voltatok!
-Kössz! Mondjuk én azthittem, hogy kritizálni fogsz, ahogy ez hozzád illik. Ez váratlanul ért.-Én.
-Tudom és mindenért bocsi. De akkor is nagyon jók voltatok!
-Jó tudni.-válaszoltam.
Aznap Tom és Frida, Georg és Eszti, Gus és Anna elvonultak gyakorolni. Vagyis a srácok tanították hangszeren játszani a csajokat. Én felvonultam a szobámba és kipihentem a fáradalmakat.
Másnap reggel......
-Jó reggelt.-köszön valaki ébredésebkor egy puszival.
-Neked is.-ültem fel és megláttam a személyt.
-Tényleg ennyire elfáradtál?-valaki.
-Bill? Ja ööh igen de már kialudtam.-Én.
-Akkor jó. Van ötleted, hogy mit csináljunk, mi legyen a mai program?
-Aha. Kimehetnénk a kertbe. Nem ebbe ami itt van, hanem ami messze van másnéven a telekre.
-És ott mi van?
-Van egy nagy cseresznyefa. Minden évben bő termést hoz. Kimehetnénk leszedni. Mostanra már be kellett érnie.
-OK. Szólok a többieknek. Te addig öltözz fel.
-Jó.
Felöltöztem, lementem, de nem találtam senkit. A ház teljesen üres volt. Kinéztem a bejárati ajtó melletti ablakon. Egy limuzin? És még én akartam nem feltűnően végigmenni a városon. Na ennyit erről. Hamar elérkeztünk a telekre. Szépen megmunkált hely volt az. A közepén állt a cseresznyefa amiért jöttünk.
-Viszem az egyik kosarat. Gyertek szedjünk cseresznyét!-Frida miközben Tom kergette.
-Megyünk.-kiabáltam vissza.
-Hűűű Betti! Nektek tényleg szép termést hoz a fa!-ámult, bámult Anna.
-Mit vártál? Ha nem hozna, most nem lenne programunk, csak otthon ülnénk.-Eszti.
-Pontosan!-Georg.
-Hozom a létrát.-Bill.
-Jó de vigyázz vele. Már régi.-Én.
-Ok.-Bill.
-Megyek szedni. Segítek a szerencsétleneknek.-mutatott Gustav a fa alatt állóknak, akik nem érték el még a legalsó ágat sem.
Én is odamentem. A létra is a helyére került. Én mentem fel rajta. Teleszedtük a kosarat. Volt még két létra amelyre állva  Tom és Frida is szedte a cseresznyét. Akinek meg nem jutott hely, fogta aa létrát vagy megpróbálta az alsó ágat "lehámozni".
-Megtelt a kosár!-szóltam a többieknek.
-Én azt beteszem a kocsiba.-Bill.
-Ok. Én hozom a másik kosarat.-Én.
Rohantam vissza a kosárral. Azon kívül hogy majdnem eltanyáltam nem történt semmi. Elhelyeztem a kosarat és vissza máztam a létrára. De mikor a második létrafoknál tartottam, az beszakadt? Ráestem az első fokon lévő lábamra és az is meszakadt. A földön kötöttem ki. Jól ráeshettem a lábanra, mert ezután igen fájt. Természetesen ezt senkinek sem adtam így elő.
-Mi történt?-rohan mellém Bill.
-Semmi. Mondtam, hogy veszélyes a létra.-Én. Erre mindenki leszállt róla.
-Fáj a lábad? Ne hívjak orvost?-kapta elő telefonját Bill.
-Nem kell. Csak egy kicsit fáj a lábam. Legalább érzem, hogy van.
Összepakoltunk és elmentünk. Bill annyira aggódott, hogy nem maradhattunk ott. Otthon az ágyamra hosszába leültem. Hogy a lában egyenesben legyen. Mindenki benn maradt. Bill az ágyam mellett ült.
-Most meg mi van? Nincs semmi. Bill ez most olyan mintha neki mentem volna a falnak, vagy valami ilyesmi.
-Te csak pihentesd a lában.
-Nem fáradt el.
-Hadd gyógyuljon.
-De még csak meg sem sérült. Csak egy picit fáj de ez természetes.