13.rész

Reggel nagy csörömpölésre ébredtünk. Tom a szobánkban, ide-oda rohangált és a fiókokban kutatott.
-Mit keresel Tom?-ültem fel kómásan.
-A pengetőmet. Elvettétek?-keresgélt tovább.
-Nem. Milyen pengtőt?
-A szerencsepengetőm. Eltűnt. Minden koncertre magammal viszem.
Én az ágy szélén ültem, Bill pedig a saját részén feküdt és hallgatta a beszélgetést. Tom megunta, feladta és közénk feküdt.
-Helyezd kényelembe magad.-mondtam neki.
-Zavarok? Csak nem zavar, hogy elálltam az utat köztetek?-mosolygott kajánul.
-Nem elálltad, hanem elfeküdted, amúgy meg nem zavar.-fordítottam el a fejem.-Átmegyek Fridához.-mondtam, majd felálltam és kimentem.
-Kip, kop.-nyitottam be.
-Betti? Hát te?
-Tom átkutatta az egész szobát, aztán meg befeküdt Bill és én közém.
-Biztos tudta mi lesz ha nem teszi.
-Már te is ezzel jössz?! Nagyon fertőző ugye?
-Ki?
-Tom.
-Ja, igen. Bocs, Tom tényleg fertőző.
-Na azért. Tudod mit kéne csinálni?
-Na mit?
-Maradj itt. Ide hívom Annát és Esztert is.
-Tőlem...
Gyorsan át is mentem a többiekhez és áthívtam őket. A fiúk meg bementek Billékhez.
-Mindenki ide?-csodálkozott Tom.
-Amint látod.
-És a csajok?-Bill.
-Bevonultak Fridához.
-Az nem jó.-lankadt Tom.
-Menjünk hallgassuk ki őket.-állt föl Georg.
-Jó ötlet.-álltak fel.
Már mentek volna ki az ajtón, de én ott álltam.
-Hova, hova?-állítottam meg őket.
-Mi? Csak át a másik szobába.-Gustav.
-Itt nem jó?
-De csak...áh hagyjuk! És te?
-Jöttem felöltözni. Nyugodtan maradhattok, a fürdőbe megyek.
-Rendben.-mondták egyszerre.
Egy kicsit később...
-Na mi akkor mentünk.-szóltunk a fiúknak.
-Hova?-kórusban.
-Vásárolni.-mondtam, mintha ez teljesen természetes lenne és már tudnának róla.
-Ne menjünk mi is? A végén még elkóboroltok.-Georg.
-Nem kóborlunk el. És most viszünk mobilt szóval elérhetők leszünk. Ti addig készüljetek el.-Frida.
-Ti már összepakoltatok?
-Majd meglátjátok ha bementek a szobákba.
Elmentünk bevásárolni. Csak ruhákat vettünk, meg cipőket. Szokatlanul hamar a hotelba is értünk.
-Figyu srácok. Megyünk átöltözni aztán indulhatunk.-szóltam be hozzájuk.-Hát ezek hova lettek?-álltam meg.
-Mi az Betti?-fordultak vissza bnőim.
-Nézzétek már meg hol vannak ezek!
Benyitottak minden szobába, de sehol semmi. Én körülnéztem a szobában, de ott se volt senki. Átmentünk Frida szobájába. Úgyis oda akartunk menni eredetileg is. Ahogy beléptünk majd kiugrott a szívünk a helyéről. Hát nem bent voltak? Ott álltak bent az ajtó mellett falnak lapulva és arra vártak, hogy mi megérkezzünk. Szóval beléptem...
ahogy ezt megtettem egy vékony kar fonódott a derekam köré majd félrehúzott. Aztán jött Frida. Amiért engem nem látott a szobában, viszit meg volt róla győződve, hogy bementem, csak a karját lógatta be. De akár belép akár nem így is úgy is bent köt ki. Egy másik vékony kar ragadta meg az övét és ahogy engem, úgy őt is behúzta. Ezt látva Anna és Eszter szororsan egymás mellett mentek be. Mikor már mindenki bent volt elhelyezkedtünk. Én, Frida, Bill und Tom az ágy szélén ültünk és a többieket bámultuk. Bill engem még mindig ölelt. Ezt Tom utánozta, csak nem engem, hanem Fridát ölelte. Anna Gustav ölében ült az egyik fotelben, Eszter und Georg egy ahhoz hasonló fotelban ültek, mint Gusék, csak ez egy kicsit szélesebb volt így mindketten kényelmesen elfértek rajta.
-Miben sántikáltok?-törte meg a csendet Bill.
-Mi semmiben...ellenben veletek!-fordúltam felé.
-Mi ezt csak kifaggatásnak véltünk.
-Mit akartok tudni?
-Elsősorban...mit vettetek?-ezt már Tom kérdezte.
-Valamit.-vágtuk rá egyszerre.
-Van annak neve is.-Georg.
-Van.-ezt is rávágtuk.
-És mi az?-Gus.
-Majd megtudod.-Anna.
-Létszí mond el!-nézett rá Gus bociszemekkel.
-Ne nézz így!-forgatta a fejét Anna erre, arra de a fiúk mind úgy nézték.-Nem, nem és nem!
-Nem megyünk?-terelte a témát Eszter.
-Ú tényleg. Menni kéne srácok. Majd a buszban kifaggatjuk őket.-állt föl Tom.
-Most miért kell kifaggatni minket? Mit csináltunk?-szegezte kérdését Tomnak, Frida.
-NA jó, akkor ne nevezzük kifaggatásnak, csak egy kis beszámolót kérünk a tegnap estéről és a mai bevásárlásről.
-1. A tegnap estét már elmondtuk, 2. Hadd legyen már a mi dolgunk, mit vettünk, jó?-bújtam ki Bill karjai közül.
-Mi nem annyira részletesen beszéltük el nekik.-Anna.
-És miért nem?
-Tudod te azt!
-Nemértem, de mindegy. Lóduljatok kifele!-terelgettem a fiúkat az ajtó felé.
-Miért?-Bill.
-Hogy legyen mit kérdezned.-ezzel utánuk be is zártam az ajtót.
-Akkor vegyük fel amit megvettünk.-Eszter.
Átöltöztünk és még időben készen is lettünk. A csomagokat bepakoltattuk a buszba, de mi magunk még nem mozdultunk a szobából. Mind a négyen az ajtó elé álltunk és mély levegőt vettünk.
-Hogy mi a mi tervünk?-kérdeztem immáron mosollyal az arcomon.
-Miben sántikálunk?-tett ugyanígy Frida is.
-Hát ebben.-mondtuk négyen és levágtattunk a buszhoz, melyben már bent voltak a srácok.
Éppen, hogy csak bementünk, a srácok az ajtóhoz legközelebb lévő részben ültek és vártak minket. Ahogy megláttak elállt a lélegzetük.
-Na miaz?-kérdezte vigyorogva Eszter.
-Most ki, ki?-rázta meg a fejét Gustav.
-Ennyire hasonlítunk?-Anna.
-Ha nem öltöztetek volna teljesen egyformába és a hajatok sem csináltátok volna meg ugyanolyanra, fel is ismernénk, de így...-Georg.
-Pedig igen sokban különbözünk.-Frida.
-Mégpedig?-Tom.
-Abban, hogy nekem itt a helyem.-ült le Tom mellé.
-És abban, hogy nekem meg itt.-ültem én is Bill mellé.
-Nekünk is van helyünk ám.-Eszter.
-Tudjátok e hol?-Anna.
-Te gyere ide mellém.-szólt Gustav Annára.
-Akkor te pedig ide.-Georg Esztinek.
-Na látjátok, mégis megismertek.-mondta aki utoljára ült le.
-Nem olyan hosszú az út, de én még álmos vagyok. Ti, hogy vagytok vele csajok?-Anna.
-Alvás!-mondtuk egyszerre, persze ezzel is csak a fiúkat akartuk megőríteni. Alvást színlelve mind a négyen a fiúk vállán már szinte tényleg elaludtunk.
Megérkeztünk...
-Hé! Ébredj már fel!-rángatta a vállam valaki.
-Mi? Miért? Hol vagyunk? Megérkeztünk?-ébredeztem.
-Már rég, de te nem.-Bill.
-Miért, hol vagyok?
-Már jó helyen, de az előbb nem.
-Leesett.
-Akkor ideje lenne kiszállni.
-Már mindenki kiszállt?
-Nehezen, de igen.
-Ilyen sokan aludtunk?
-Csak ti, de Annáék sem voltak semmik.
-Elhiszem.
A beszélgetés végére kimásztunk a buszból. Nemtudom, hogy hol voltunk, mert nem kérdeztem és semmi erre utalót nem találtam. Kipakolás után mind egybegyültünk a Gus és Anna szobájába.
-Mi ma is külön mennénk.-jutott eszembe a koncert.
-Arról szó sem lehet!-kapta fel a fejét Bill.
-Most miért?-nézett csúnyán Frida. Úgy kérdezte, mintha tervezett volna valamit és Bill ennek megvalósítását akadályozná.
-A múltkor is eltévedtetek vagy, hogy volt.
-Nem tévedtünk ell, csupán csak az utolsó sorba jutottunk. Na és?-oktattam ki.
-Jó, de ma próbáljatok meg előrébb jutni és várjatok meg ha vége a koncertnek. Rendben?-Tom.
-Úgy lesz. De tegnap minket kidobtak onnan.-ült karbatett kézzel Anna.
-Mikor kezdődik?-Eszter.
-2 óra múlva mi már megyünk.-Georg.
-Ok. Addig mi a program?
-Azthittük megálmodtátok a buszon.-Gustav.
-Mi meg azt, hogy miközben alszunk, ti arról beszéltek.-Én.
-Nekem van egy ötletem.-Tom.-Először is lemehetnénk kajálni, mert én farkas éhes vagyok.
-Jó menjünk.-mind egyszerre.
A kajáldában...
-Na, most kiderül jó kaják vannak e itt.-dörzsölgette a tenyerét Tom.
-Önkiszolgálás.-csaptam össze a tenyerem.
-Fúj! Nézzétek...ezt én meg nem eszem!-undorodott a farkas éhes.
-Kiderült. Látod Tom, milyen fincsi kaja van itt? Na nyam nyam egyél.-tömte a "jobbnál jobb" ételt Tom szájába Frida.
-Pfúj!-köpködte a "megkínzott".
-Nem ízlett?-játszotta a szomorkát Frida.
-De, a kedvencem.-köpködte még mindig ki a maradékot.
-Akkor nincs gond.-mosolygott kárörvendően.
-Kóstold meg te is!-tömte tele Frida száját Tom is.
-Nem is olyan rossz.-vallotta be.
-Ízlik? Kérsz még?
-Ha te adod akkor mindkettőre igen a válaszom.
-Tess!-és mégegyszer megtömte Frida száját.
Mi csak néztük őket, és nevettünk rajtuk.
-Én már nem vagyok annyira éhes.-nevettem.
-Miért?-Bill.
-Annyit nevettem már rajtuk, hogy úgy érzem, több tál ételt ettem meg maradék nélkül.
-Számból vetted ki a szót.
-Onnan nem. De azért mégis megkóstolok egyet.-lógattam a kezem az étel fölött.-Legyen ez.-mutattam az egyikre.
-Azt én is megkóstolom.
-Szereted?
-Nem is ismerem.
-Akkor jó választás.
-Majd meglátjuk.
A többiek, Fridát és Tomot kivéve, elvett valami kaját és leültünk enni.
-Ti már nem vagytok éhesek?-kérdezte Anna Fridát und Tomot.
-Nem.-válaszoltak egyszerre.
Ezzel elment kb egy fél óra. Ezután beültünk Esztiék szobájába és ott beszélgettünk.
-És most mit csináljunk?-dőlt hátra az ágyon Georg.
-Már csak másfél óra van a fellépésig. Elmehetnétek próbálni.-Eszter.
-Azthiszem nem fogunk unatkozni.-nézett ki az ablakon Bill.
-Miért nem?-álltam fel.
-Gyere és nézd meg.
-Na ne! Most nem fogunk tudni kimozdulni!
-Miért? Betti! Válaszolnál?-Frida.
-Csak egy szó: rajongók.
-Hogy minket észre ne vegyenek átmegyünk a ti szobátokba.-mondta Anna nekem.
-Jó menjünk. Ez eltart majd egy ideig. Mi mit csináljunk?-Eszter.
-Ráérünk még ezen gondolkozni.-mondtam és átvászorogtunk a másik szobába.
-Szerencse, hogy nem vettek észre.-kapkodta a levegőt Frida.
-Már ott jöttek a sarkon. Szerintem egy észrevehetett.-Anna.
-Reméljük nem.-Én.
-És akkor mi mit csináljunk?-Eszter.
-Hát...ööö....nemtudom.-Frida.
-Nekem sincs ötletem.-Anna.
Így gondolkoztunk, mígnem dörömbölést hallottunk az ajtón.
-Ki az?-kiabáltuk ki.
Ekkor fogtuk csak fel mit is kiabálnak kint az ajtó előtt.
-Tibet(y)! Tibet(y)! Tibet(y)!.....
-Ezek minket akarnak.-Anna.
-Ki mást?-Én.
Kinéztem az ablakon, mert még nem akartam kinyitni az ajtót, meg amúgy is...isten ments! Nagyon meglepődtem, mikor megláttam, hogy a Tokio Hotel rajongók mellett a mi rajongóink is ott vannak. Nem is vagyunk olyan régóta híresek és már ilyen nagy rajongótáborunk van. Ez igen! Ezt csinálja valaki utánunk!
-Mi az, Betti? Mit látsz?-Eszter.
-Tibet(y) rajongókat.
-Kiket?-Anna.
-Jól hallottad. Rajongókat.
-A miénket?-Frida.
-Ki másét?
-Mondjuk a srácokét.
-De az előbb mondtam, hogy nem az övéké, hanem a miénk.
-Mennyien vannak?
-Sokan. A srácokénak a fele...de még jönnek...Tibet(y) feliratú táblákkal, rajzokkal, lapokkal.
-Csúcs!-a mögöttem lévők egyszerre.
-Az.-Én.
-Ki vállalkozik arra, hogy kinyitja az ajtót?-Frida.
-Ismered azt a mondást, hogy mindig az aki kérdezi?-Eszter.
-Azthiszem igen.
-Akkor hajrá! Mi mögötted leszünk.
-Kössz a bíztatást!-Frida morcosan.
-Nagyon szívesen máskor is.-nevettünk.
-Kedvesek vagytok.
-Tudjuk.-Én.
-Akkor nyisd ki!
-Gyáva!
-Nagyszájú!
-Megmutatom.-mondtam és már mentem is kinyitni az ajtót. Végzetes hiba volt. Ahogy kinyitottam a rajongók azonnal megrohamoztak minket.
-Szabad egy fényképet?
-Írd alá kérlek!
-Válaszolnál néhány kérdésemre?-hallottam a különböző kéréseket.
-Hé, álljunk már meg egy picit, ha lehet jó? Hogyan jutottatok fel ide?
-Hát hogyan? Felengettek.
-És én még külön kértem, hogy rajongókat ne engedjenek ide.-mondtam magamban.
Egy fél órába telt, mire le tudtuk rázni a rajongókat. Mindegyik elégedetten ment haza. Átöltöztünk, aztán átmentünk a fiúkhoz, de nem voltak ott. Egy cetlit hagytak, azon egy üzenetet.
-Ezek megléptek.-mondta felháborodva Anna.
-Mit csináltak?-ÉN.
-Megléptek!
-Dehogy is! Add már azt a cetlit!-elolvastam.- Nem lógtak meg, csupán elmentek próbálni és megnézni minden rendben van e.
-Mostmár biztos, hogy külön megyünk.-Eszti.
-Eddig nem úgy volt?-Én.
-Kétes volt.
-Biztos...
Ránéztem az órára...
-Már ennyi az idő?! Csajok. Szerintem induljunk.
Már a hotelen kívül.
-Mivel menjünk?-Anna.
-Lábbusszal.-Frida.
-De akkor szétmegy a lábam.
-Majd összerakjuk.
-Kedvesek vagytok.
-Már megint?
Már a stadion közelében...
Láttunk néhány lányt aki gondoltuk, a koncertre jöttek, de azért mi rákérdeztünk.
-Sziasztok. Mi koncertre megyünk.-nemtudom miért így, de így mondtuk.
-És szerinted mi hova megyünk?!-egyik.
-Temetésre?-Frida.
-Hogy hova?-indulatoskodott a lány akivl beszéltünk.
-Annyira feketébe vagytok öltözve.
-És ti?!
-Mi vegyesbe. Amúgy üdv én Frida vagyok. Ő itt mellettem Bettina, ő mellette Anna és a másik oldalamon Eszter.
-Kh. Üdv, Bella.-mondta nehézkesen.-Még mindig temetésre megyünk?
-Nem. Mostmár velünk koncertre.
-Veletek?
-Nem akartok?
-De.
-Akkor jó.
Minden koncert után a hotelban aludtunk és másnap reggel indultunk útnak. Este vagy délulán pedig fellépés volt. Letudtunk 17 megyét, várost, ahogy tettszik. Már csak kettő maradt. Teljesen kifáradtan de még azokat is sikerült túlélni. Az utolsó konciknál már nem tomboltuk végig a számokat. Inkább hátul az öltözőben vártük meg őket. Egyre kedveltebb lett az új számuk is. Most éppen hazafele tartunk. Utolsó állomás. Sajna még itt is fel kell lépni. Ez igen! Hosszabb volt, mint egy túrné (ami a helyeket illeti).