Hetedik rész

A szomszédokat biztos, hogy nem ébresztjük fel. Gondolom én, bár lehet, hogy tévedek. Nem szeretnék.
-És Dani? Fel fogjuk ébreszteni.-Én.
-Hát azt biztos nem!-Georg.
-No és miért?-Én.
-Mert már ébren van.-Gus.
-Ő is jön le velünk?-Én.
-Igen. Miért baj?-Dani.
-Nem.
-Akkor irány le.-Anna.
-És még te nem akartad felébreszteni Fridát ugye?-Én.
-Hát öm...nem tudtam, hogy ébren van.-Tom.
-Ahha...tudom én. Hogy ébredtetek fel?-ÉN.
-El sem aludtunk.-Eszter.
-Miért nem?-én.
-Tomot vártuk, mikor tud már végre meggyőzni téged és levonszolni ide.-érkeztünk meg a szobához, amelyben gyakorolni szoktunk.
Tom, Fridát, Georg Esztit, Gustav Annát tanította folyamatosan hangszeren játszani. Elég gyorsan tanultak, mert most ők próbálták meg eljátszani az előző számomat. Több kevesebb sikerrel. Végül átadták a helyet a hangszerek eredeti tulajdonosainak.
-Na, kezded?-Gus.
-Jah ahha.-Én.
Elősször csak eldúdoltam, mert dallamot még mindig nem tudtam írni. Kottáról nem tudtam olvasni. Ennyi hátránya volt csak az egésznek.
-Na ez így tökéletes.-Bill. Mindig beleszólt. A számaink rockosak voltak. Na vajon miért? Nagyon nehéz kitalálni.
-Ok. Akkor, mivel én már hulla fáradt vagyok, mehetnénk is aludni.-Én.
-Még egyszer játszátok el és azután majd jó?-Bill.
-Jó. De csak egyszer.-Én.
Végre ennek is vége lett. Felsétáltam a szobámba és ledőltem az ágyra. Eddig szokatlan módon hamar el is aludtam. Másnap arra keltem, hogy lent a tegnap megtanult és a régebbi számomat játszák. Persze most szöveg nem volt, mert én még a takaróm alatt lustálkodtam.
-Fent vagy?-kopogtat Bill az ajtón.
-Sajnos.-Én.
-Miért lenne az?-jött be.
-Nem hallod?
-Szégyelled?
-Nem az a baj. Emiatt keltem fel.
-Jah ok így már éthető.
-Kimennél?
-Minek?
-Fel szertnék öltözni. Mondjuk ha pizsiben akarsz egész nap látni akkor nekem az is megfelel.
-Engem nem zavarna.
-Azt én tudom.
-Öltöz fel na.-és kiment.
Felöltöztem és lementem. Már mindenki ébren volt. Hogy tudok én ilyen sokáig aludni? Eddig mindig én keltem fel legelsőnek.
-És most?-Én.
-Most elgyakoroljuk a két számot aztán elmehetnénk valahova.-Bill.
-Ok.-egyeztem bele.
Vagy 4szer biztos eljátszottuk mindkét számot.
-Frida.-Tom.
-Mond.-Frida.
-Elmehetnénk valahova nem?
-De. Várj szólok a többieknek.
-Ne. Csak mi ketten.
-Jah. Én benne vagyok.
-Halljátok. Ne keressetek. Elmentünk.-Tom.
-Hova?-Georg.
-Nem mindegy az neked?-Tom.
-Mi addig hazavisszük Danit.-Én.
Billel hazavittük Danit, majd otthon vártuk a többieket, akik szintén külön-külön kettesben mentek el valahova. Bill engem kottáról tanított meg olvasni és dallamot írni. Nem volt könnyű, de annyira nehéz sem, mert Bill tanított és vele ez könnyen megy. Megérkeztek a többiek.
-Nah megyünk?-Én.
-Hova?-Frida.
-Hova, hova? Élményfürdőbe.
-Jah jó. Ok én akkor megyek szedelőzködni.-Frida és a többiek.
Nemsoká kellett várni, mire mindenki készen lett.
-Indulunk?-Én.
-Persze!-mindenki.
Elérkeztünk a megbeszélt helyre. Besétáltunk. Mind kaptunk a karunkra egy kék karóra alakú valamit, ami segítségével lehet járkálni az élményfűrdő különböző részeiben és lehetett vele vásárolni.
-Nos, hova menjünk először?-Frida nézegetve a csúszdákat.
-Van piros, sárga, kék és zöld csúszda.-Én.
A piros és a sárga csúszda egymás mellett voltak. A sárga egyszemélyes és nagyesésű. A piros többszemélyes és éppen hogy hullámos a felülete. Ha a lépcsőn tovább mentünk megtaláltuk a kéket, mely egyszemélyes és egy hatalmas oszlopon végigcsavarva egészen a talajig tart. Még feljebb már úgy 3 emeletnyi magasan a kék csúszda. Fedett és belül sötét. Ez is egy személyes.
-Én a zöldön csúszok. Jön még valaki?-Én.
-Én.-Bill.
-Én és Frida is megyünk.-Tom.
-Asszem mi inkább a kéken próbálkozunk.-Gus.
-Ugyan már Gustav! Még sohasem voltam a zöldön. Menjünk léccíííííííííííííí!-Anna.
Georgék sem tiltakoztak. Párosan csúsztunk le, aminek az úszómester "örült" a leginkább. Mögöttem Bill ült. Majdnem minden csúszás felénél átpördültünk a csúszda belsejében. Amikor a végénél tartottunk, mivel én voltam elől rám esett Bill. Nem fájt. Nem is volt nehéz. Utánunk jött Tom és Frida. Velük ugyanez történt. Georg és Gus tanúlva a helyzetből már fordítva csúsztak. Az eset fordítva történt. Rápillantottam az órára.
-Te jó ég!-Én.
-Mi az?-Bill.
-Most indítják el a hullámokat. Irány a hullámmedence!-Én.
Elvoltunk addig, míg a hullámok csillapodni nem kezdtek, majd megszüntek.
-Ennyi.-Frida.
-Dehogy is! Még jön a sodrás.-Anna.
-Tényleg.-Én.
Megrohamoztuk a sodrómedencét. Én és Frida mindig bementünk a barlangba elbújni a srácok elől. Anna és Eszti is sokszor jött velünk. Volt mikor Mindannyian bent voltunk. Mint pl. most.
-Ááúúú. Elzsibbadt a lábam.-Eszter.
-Mozgasd meg.-Anna.
-Hééé. De ne menj ki innen.-Én.
-De akkor, hogyan mozgassam meg?-Eszter.
-Guggolj.-Frida.
Bebújtunk az elzárt részre ahol ha nem szólunk nekik, a fiúk nem fognak megtalálni. Még láttuk, hogy egyszer kétszer elmennek a barlangnál a srácok, de nem vettek észre. Egy idő után már nem mentek el ott, de nem azért, mert a sodrás leállt vagyis lehet, hogy leállt de utána a barlang tetejéről kezdett el folyni a víz. Kész vízesés.
-Hol vannak?-Bill.
-Honnan tudjam.-Gus.
-Ha jól emlékszem, nem jöttek ki onnan.-Tom.
Georg odamászott a barlanghoz és hallgatózott.
-Semmi.-Georg.
-Nem is hallhatsz semmit. A csúszdákon folyó víz, a vízesés mind hangos ahhoz, hogy te meghalld őket.-Gus.
-Figy. Ezt így kell csinálni.-Tom és bement a vízbe azután pedig a barlangba. Mi bent beszélgettünk, meg minden, csak épp nem figyeltünk. Jól ránk ilyesztett.
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ-hallattszott a barlangból. A többiek is bejöttek.
-Ez meg mi volt?-Bill.
-Ez a nem normális megijesztett.-Én teljesen megrémülve.
-De Tom, miért?-próbált dühös lenni Bill, de ez csak játékosan mosoly mellett ment. Kitört a röhögés.
-Nah jó. Már leállt a sodrás. Ki jön velem?-Frida.
-Hova?-Tom.
-A piros cúszdához.-Frida.
-Én.-mindenki egyszerre.
Elmentünk oda. Nem csak a piroson hanem a sárgán is végig akartunk menni. Kis csúszdák voltak. Nem olyanok, mint amik kis ovis vagy kisiskolás gyerekeknek vannak. Azért annál nagyobb, meg jobb de nem is volt olyan túl nagy. Na értitek.
-Melyik páros megy először?-Frida.
-Páros?-Én miközben a sárga csúszdát néztem.
-Igen. Itt többen is csúszhatnak.-Frida.
-Jah. Én azt hittem, hogy arról bszélsz.-mutattam a sárgára.
-Tod mit?-Frida.
-Mit?-Én.
-Először menj te és Bill a piroson. Én a sárgán. Meglátjuk ki ér le először. Tom te itt fent megvársz. Aztán Gus és Anna csússzon a piroson. Tom inkább te ővlük csússz és akkor együtt jövünk fel. Majd azután, pedig az Eszti Georg páros a piroson.-Frida.
-Ok aztán minannyian lecsúszünk együtt a kéken.-Tom.
Így csúsztunk egymás mellett, előtt, után és mögött.
-Irány a kék csúszda.-Én.
-Jó, de ne fuss. Még elcsúszol.-Bill.
-Nem fogom egyiket sem.-Én.
A kéken mind a 8-an lecsúsztunk, de nem egymás után. Együtt. 4 órán keresztül szórakoztunk az élményfűrdőben, mire elegünk lett és hazamntünk. Erre szokásomhoz híven írtam egy szöveget, melyhez most kivételesen nem írtam dallamot. Tom már jött is be hozzám Fridával, mert állításuk szerint unatkoztak(ezt kétlem).
-Írtál már...-kezdené Tom.
-Igen; írtam.-Én.
-Énekeld el.-Frida. Biztos Tom fertőzte meg.
-Nemtudom.-Én.
-A szöveget?-Tom.
-Nem, nem azt. A szöveget tudom. A dallamot nem.
-Leírtad. Hol van?
-Pont ez az. Nem írtam le. Olvassátok el a szöveget és akkor megtudjátok miért.
Egyszerre néztek fel mikor elolvasták.
-Ez vidám. A legelső egy közepes hangulatú, a második szomorú, ez pedig vidám.-Frida.
Ekkor kezdtem el dúdolni egy dalt. Azthittem, hogy magamban éneklek, de sajna ezt csak hittem. Frida és Tom, mint valami meghallgatáson, figyeltek.
-Ez is jó. Betti te nem tudsz rossz számot írni.-Frida.
-Tényleg?-Én.
-El tudod mégegyszer énekelni?-Tom.
Megpróbáltam és sikerült. Tom addig gyakoroltatta velem, míg meg nem jegyeztem.
-És most lemegyünk megtanulni.-húz magával Frida.
-Te akarod megtanulni?-Én.
-Már én is. Tom megtanított gitározni. Tök jó tanár! Még tanulok tőle egy picit, de azért már én is meg tudom tanulni és ráadásul köztünk szólva jobb vagyok Tomnál és Georgnál.-Frida.
-Sajnos ezt muszály elhinnem. Nem tagaom...igaz.-Tom.
-Ahha.-Én.-Miben is?
-Betti! Ó te kis...-Frida és elkezdett kergetni. Egyenesen a konciszobába kergetett. A többiek már ott voltak.
-Ez megint egy megbeszélt "megvárunk, míg ráveszed Bettit" gyülekező?-Én.
-Hát...valami olyasmi.-Bill.
-Most látom nem sokat kellett győzködni.-Anna.
-Most nem. Asszem kezdem megszokni.-Én.
-Az nem árt.-Eszti, Georg gitárját fogva.
-Akkor hajrá!-Bill.
Anna Gus helyére, Esztit már említettem, Frida pedig tom helyére ment.
-Ezt nem értem.-Én.
-Tudnak játszani. Ők is megtanulták az előző két számot.-Georg.
-Szuper.-Én.
-Hiányzunk?-Gus.
-Nemazért, csak fura. Na nézzük, hogy mit tudtok.-Én.
Minden számom elpróbáltuk. Nem tudom pontosan hányszor, csak azt, hogy már elég késő volt.
-Mi eltesszük magunkat holnapra.-Frida, Eszti, Anna.
-Mi is csatlakozunk.-Georg, Gus, Tom, Bill.
-Ok akkor egyedül maradtam. Én is megyek. Jó éjt.-váltunk el az ajtóba. Nem tudtam aludni. Álmatlan egy éjszaka volt. Úgy döntöttem, hogy dalt írok. Egyedül voltam a szobámban. Sötét volt. A fényt egyedül az asztalomon lévő kislámpa biztosította. Senkivel sem beszéltem. Így született meg a 4-dik dal, szólj hozzám címmel. De a dal címe most nem is olyan fontos. Inkább az, hogy ez már a negyedik. Haladok. De miért csak én írom a dalokat? A többiek csak dícsérnek, de nem segítenek benne. Ami az írását illeti. Abban viszont nagyon sokat segítenek, hogy bíztatnak és eljátszák a dalaimat. Így már a közös dalainkat. Hajnali 2 óra körül ért el az álom. Ahhoz aludni kell, hogy megtekintsem. Na ebből is dal lesz. Csak majd másnap azaz ezen a napon. Aznap már megint sokáig aludtam. Kiborító ez a hosszantartó alvás. Legalábbis engem kiborít. Nem szoktam eddig aludni.
-Jó reggelt.-jött be Bill.
-Reggelt? Biztos?-Én.
-Még mondhatjuk.-Bill.
-Akkor most nem aludtam olyan sokáig.
-Sokáig aludtál. Ha azt nézzük, hogy Gustav 6 és 7 óra között szokott felkelni.
-És most mennyi az idő?-Én.
-11 óra.
-Mennyi?!
-Nemsoká dél. Ezért mondtam, hogy még talán belefér az ha azt mondjuk, reggelt.
-Na jó. Menj ki. Felöltözök. Várjatok meg lent.
-Jó.-Bill.
Lementem és nagyon meglepődtem azon amit láttam.
-Hát ti meg hova készültök?-Én.
-Nem csak mi.-Frida.
-Hanem?-Én.
-Te is.-Tom.
-Ok, de hova?-Én.
-Stúdióba.-Georg.
-Oda meg minek?-Én.
-Csak úgy.-Eszter.
-De hát nincs is csak 5 dal.-Én.
-5?-Bill.
-Úgylátszik sikerült valamit titokban is megtanulni.
-Énekeldd el!-Anna.
-Na de...
-Semmi de!
Elénekeltem nekik. Egye fene! Úgyis kihúzták volna belőlem. Vagy itt vagy a stúdióban.
-Megérkeztünk.-száll ki Bill.
-Meg.-Én.
-Nem örülsz?-Bill.
-De...de még nincs annyi dal, hogy felvegyük.-Én.
-Most csak felénekled. Rámásoljuk egy újraírható cd-re, biztonsági másolatot készítünk belőle és ha majd lesz új számod, akkor azt megint felvesszük. Míg egy albumnyi össze nem gyűlik.-Bill.
-Ha te mondod...-Én.
Bevonultunk. A fiúk az üveg másik oldalán figyelték a kreálmányunkat. Frida és Eszti gitározott, míg Anna dabolt és én énekeltem. Egy számot többször is felvettünk, hogy a legjobb karüljön majd a boltokba.
-Király voltál!-Tom.
-Kössz!-Frida.
-Mondtam én, hogy jobban csinálod, mint én.-Tom.

-Ugyan.-Frida.
-Ezt most komolyan mondtam.
-Akkor jó.
-Nem jó. Zseniállis.
-Akkor az.
Kb. ugyanez zajlott le a többieknél is. Hazaérve már megint ránkszakadt az eső. Jó kis vihar kezdődött. Én az ablak mellett ülve a szobámban néztem kifele.
-Te itt vagy? Az egész házat átkutattuk miattad.-lépett be hozzám Bill. Nem néztem rá. Továbbra is az eget kémleltem, mely néha villant és dörgött.
-Először a szobámat kell megnézni.-Én. Leült mellém.
-Mit nézel?-Bill, látva nem figyelek rá, azaz nem nézek rá.
-Az eget. Imádom a vihart. A dörgések néha megijesztenek, de nemtom miért, de szeretem.
-Én is így vagyok vele. Érdekes nem?-Bill.
-Mi?
-Míg valaki hívja, valaki szükségesnek érzi, valaki riasztja, és valaki szügségtelennek érzi a vihart.
-Én szeretem. Az viszont nem lenne a legjobb, ha minden nap állandóan esne az eső, dörögne az ég és villámlana. Áhh elkapott az ihlet.
-Miben?
-Dalírásban.
-Mostanába nagyon belejöttél.
-Tudom. Remélem nem baj.
-Nem dehogy. Pont ellenkezőleg. Minél hamarabb meglesz a 10 vagy annál több szám, és fel is vettük, kiadhatjuk. Előtte még 2-3 klippet leforgatunk majd aztán adjuk ki az albumot. És ha készen állsz jöhet ezek után a túrné.
-Te aztán jól kiterveltél mindent előre. Amúgy benne vagyok. Remélem a csajok is.
-Biztos.
-Azt te meg honnan veszed?
-Már meggyőztük őket.
-Én maradtam utóljára?
-Igen. De ha veled kezdtük volna, akkor a többiek még mindig hátra lennének.
-Értem én.
-Ezzel nem megsérteni akartalak.
-Nem sértődtem meg.-mondtam, majd hátradőlve néztük tovább a vihart.