12.rész
Bess Tibet(y) 2007.08.11. 13:42
Az Xtra gyors karrier 12.része
12.rész
Másnap vagy ha úgy említem még aznap reggel oldalra fordulva az ágyon, Billnek hátat fordítva aludtam s úgy is keltem fel. Azt vettem észre, hogy Bill karja a derekamon van és ölel. Megfordultam, ahogy tudtam. Bill még aludt, de nem sokáig, mert a mocorgásommal felébresztettem. -Jó reggelt.-szóltam hozzá. -Neked is. -Mit álmodtál? -Miért kérded? -Féltél valamitől? -Valami olyasmi, miért? Nem szóltam semmit, csak a karjára mutattam. -Oh...öm...bocs. -Nembaj, nem lett károm. Fel kéne kelni, nem gondolod? -De, igazad van. -Most ugye nem vagy álmos? -Nem. Egy ilyen éjszaka után? -Milyen éjszaka után?-néztem rá ijedten és egyben gyanakodva is. -Nyugi. Az álmomra gondoltam. -Hhhhhúúúúúh! Már azt hittem történt valami. -Nem, dehogy. -Készüljünk. Aztán irány Szombathely. -Úgy ám. Kimásztunk az ágyból és elkezdtünk szedelőzködni. -Bill.-szóltam a fűrdőszobában lévőnek. -Mond. -Énekelj már valamit! -Mit? -Olyan nagy a csend. Nem is tudom....monsoon? Válasz helyet elkezdte énekelni. Ő is és én is készen lettünk. A dalnak még nem volt vége. együtt énekeltük. Már az utolsó refrénnél tartottunk, mikor Tom betoppant. -Running through the monsoon beyond the world to the end of time where the rain won't hurt fighting the storm into the blue and when i lose myself.......-énekeltük. -Hát ti meg mit csináltok?-nyitott be Tom. -Képezzük a hangunkat.-válaszooltam neki. -Azt meg minek? Mindkettőtöknek jó hangja van. -De az nem elég. Még mindig nem tudom tökéletesen elénekelni a monsoont. -Nem is kell. A saját dalaidat kell tökéletesen tudni. -Azokat már tudom. Hhhh. Indulhatunk? -Azért jöttem. Következő állomásunkra Szombathelyre értünk. -Figyeljetek. Mi most külön mennénk ha nem baj. Csak, hogy a rajongók gyanút ne fogjanak, mert aztán akkor nekünk végünk.-mondtam. -Rendben. Akkor egy fél óra múlva a csarnoknál.-Tom. -Ok. Legyetek ott!-Frida. -Muszáj.-emelte meg két kezét Tom. Még volt egy fél óránk és mi már a csarnok előtt álltunk, ahol már rengetegen és egyre csak jöttek. Akörnyéken, közelben voltak kis butikok, éttermek, stb. Ezekben szét is néztünk közben figyeltük a tömeget, mikor engedik be őket. Annyira elmélyültünk a nézelődésben, hogy mikor eszünkbe jutott, a tömegre kéne nézni, már nem voltak ott. -Te, Betti. Ezeket már beengedték.-ráncigálta a pólóm Frida. -Siessünk befele!-emeltem meg a hangom. Be is mentünk, de a negy tömeg miatt, még ha szárnyuk lett volna se jutottunk volna előre. Az utolsó sorokban vártuk ki és üvöltöttük végig a koncertet. Volt egy kivetítő is a hátrébb állóknak. Azon, miokr Billt vagy a többieket mutatták, látszott rajtuk, hogy keresnek valakit. Azok a valakik mi voltunk. De ahogy elnéztem nem találtak meg. Elkezdtünk egyszerre integetni, hátha ránk ismer vagy észrevesz, de utána a rajongók azt hihették, hogy ez a dalhoz kihagyhatatlan dolog, ők is elkezdtek integetni. Ez a tervünk kudarcba fulladt. Több nem is nagyon volt. Aztán jött az a szám és a bejelentés. Most halljuk másodjára. A közönség síri csendben, megdöbbenve halgatta Billt amint magyarul beszél. A mellettünk álló néhány lány nagyon szerette a hátul állókat ijesztgetni. Műpókokat vagy épp igaziakat rakott mások vállára, hajába, az arcába lógatta, vagy a cipőjére rakta. Annak a néhány lánynak még a síri csöndben is ijesztgettek, de most halkan. Most Anna volt soron. -Áááááááááááááááááááá!-sikított Anna. A nagy csöndben igen is hangos volt. Mindenki hallotta. A kivetítőre tekintettem. Gutavot mutatták, aztán Billt. Mindketten érdekesen néztek a hang irányába. -Ennyire megleptem volna valakit?-szólt a mikrofonba Bill. Erre kitört a csarnokban a nevetés. Hamar abbamaradt. Érdekesebb volt az új dal, melyet mi most másodjára, míg ők először hallanak. Ez volt az utolsó dal. Lassacskán a tömeg szertefoszlott. Hátra mentünk az öltözőkhöz. Megkerestünk egy bizonyos ajtót... -Tokio Hotel öltöző.-ez volt kiírva. Eszter olvasta el. -Szerintetek még bent vannak?-forgatta jobbra, balra a fejét Anna, mintha attól félne, észrevesznek minket és nem kéne itt lennünk. -Nemtudom. Lehet, hogy nem. De aztán, hogyan fogunk a hotelhez menni? Tudjátok merre van?-Frida. -Nem. Én nem.-ráztam a fejem. -Pedig mi mindvégig azt hittük, hogy te tudod.-ordított le Anna. -Én meg azt, hogy a srácok hazavisznek.-mondtam majd benyitottam. A fiúk nem voltak bent. A folyosóról hangos ordibálás hallatszott. -Mi az, hogy nem tudja hol vannak?!-egy ismerős hang. -Azt sem tudom kiről, miről beszélnek. Kérem uraim, higgadjanak le.-ez ismeretlen hang. Mifelénk közeledtek. Kicsit megijedtünk, meghátráltunk, de menedéket nem találtunk. -Ott állt az ajtóban. Ne mondja, hogy nem látta őket! -Nem jegyzem meg a bejövőket és különben is...annyira egyszerre jöttek be. Így hallgatóztunk, addig amíg a hátunk mögött hozzánk nem szólt valaki. Hátranéztünk. Egy másik portás és egy biztonsági őr állt előttünk. -Maguk, mit keresnek még mindig itt?-szólt komoran a biztonsági őr. -Hát...mi...csak...-keresgéltem a megfelelő választ. -A fiúkat.-jelentette ki helyettem Frida. -Milyen fiúkat? Itt a csarnokba ne tervezzenek semmiféle randevút!-portás. -Nem randevú. A felélpőkre várunk.-próbálkozott Anna. -Ezzel az erővel a rajongók is idejöhetnének. Na menjenek innen míg szépen mondom.-biztonsági őr. -De mi nem mehetünk el innen. Megbeszélt találkozónk van a srácokkal.-könyörgött Eszter. -Nekem meg Jenifer Lopezzel. Mars innen! -De mi komolyan mondjuk. -Én is! -Menjünk...-sóhajtottam nagyot.-Itt már nem tehetünk semmit. Frida és Eszter velem tartott, de három lépésnál többet nem tettünk, mert Anna nem jött. Tovább vitatkozott az őrrel. -Nem érti?! Nekünk találkozónk van velük! Így is elkerültük egymást és most nem tudom hol vannak! -Nem vitatkozom tovább. Kérem jöjjön velem! -Ne kérjen tőlem semmit! Nem megyek innen sehova! -Anna, mit csinálsz?-kérdeztem tőle magas hangon, mégis egy kicsit suttogva. -Mit, mit? Maradok! -Itt ugyan nem.-fogta meg Anna kezét az őr és a portással együtt elmentek valamerre. Mi követtük őket. -Hey! Mit csinál?! Eresszen el!-küzdött az őrrel Anna. -Nyugodjon meg kisasszony. -Hova visz? -Ki. -Álljon már meg! Nem vagyok kisasszony! Anna a nevem ha nem tudná! -Hogy mondta?-portás. -Anna. A nevem Anna. -Azaz Anna akit keresnek? -Miért? Keresnek? Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Igaz, nem tudom miért akadt ki egy szimpla kérdésen az őr, de ha ez van akor ez van. Kidobott minket. Mi meg csak álltunk és vártunk a csarnok előtt. A srácok bent kerestek minket, de nem találtak. Egy fél óra elteltével meguntuk a várakozást és elindultunk megkeresni a hotelt. Egyikünk sem hozta a mobilját. Miért is...minek az?! Itt már nem volt mit tenni. A csarnokban.... -Nem találta őket?-támadta le Bill azt a portást aki egy fél órával ez előtt tette ki a szűrünket. -Kikre gondol? -Azokra a Betti, Frida, Anna és Eszter nevű lányokra. -Anna? -Igen. Ismeri? Találkozott vele, velük?-Gustav. -Az a négy lány az volt? Mert volt köztük egy Anna nevű. Eléggé dühös volt. -Ha valami nem tettszik neki, igen felhúzza magát.-Tom. -Elősször a többieknek sem tetszett, de ők belenyugodtak. -Mibe?-Th-sok egyszerre. -Kidobtuk őket. -Mit csinált? Mikor?-Georg. -Kábé úgy egy fél órával ez előtt. -Ez nem lehet igaz! Ők már elindultak a hotel felé. A telójukat otthagyták. Mit is mondtak, miért?-Gus. -Mert elég egy mobil is. De azt is ott hagyták.-Tom. -Megtalálják a hotelt? Tudják merre van?-aggodalmaskodott Bill. -Nemhiszem.-a portást kivéve mindenki. A fiúk kijöttek a csarnokból. Mi már nem voltunk ott. -Ezek képesek voltak elmenni!-Tom. -Miért nem vártak meg?-Georg. -Azt sem tudhatták, hogy bent vagyunk, vagy igen?-Gus. -Elég! Menjünk. Keressük meg őket.-Bill. Beültek a turnébuszba és mivel már elég sötét volt a busz lámpáival világították az utát. Aki elhaladt mellettük megismerte őket. Mi történt velünk? -Betti, álljunk meg egy kicsit. Úgysem találjuk meg a hotelt.-Frida. -Hhhh! Eltévedtünk.-jelentettem ki. -Mi? Meg se ismételd, nehogy az legyen jól hallottam.-Anna. -Pedig jól hallottad.-fordultam felé. -Tényleg nincs egyikőnknél sem mobil?-tördelte ujjait Eszter. -Nálam van.-kapta elő Anna a sajátját. -Csak?-mi egyszerre. -Csak kb 60 forint lehet rajta. -Azzal még lehet küldeni sms-t. Küldtünk is egyet. Tömören írtunk benne. Csak annyit írtunk bele, hogy hívjanak fel. Az üzenet Gusnak ment. -Ezzel megvolnánk. Mostpedig várunk.-dőlt az egyik ház falának Frida. Nagyon sötét volt, lámpa sehol csak a mellettünk elmenő autók lámpája adott valamicske fényt. Jobbank láttuk egy helyben maradni. Nem is nagyon tehettünk volna mást. A falnak dőlve álltunk és vártunk. Eközben a fiúk keresnek minket... -Bill, Tom, Georg! Gyertek ide!-nézte meg a telóját Gustav. -Miért, mi történt?-mentek oda. -Anna elvitte a mobilját. -Honnan tudod?-nézett furán Tom. -Küldött egy sms-t. -Olvasd fel!-Bill. -Hívj fel!-olvasta fel.-Ennyi. -Mire vársz még? Hívd fel őket!-sűrgette Georg Gust, aki így is tett. -Hallo?-vette fel Anna. -Szia. Hol vagytok? -Gustav? -Ki más? Hol vagytok? -Őszintén? -Hogy máshogy? -Nemtudom. Eltévedtünk. Egy mellékutca elején vagyunk. Nagyon sötét van. Várjál, Betti most ért vissza a felfedező utjáról. Átadom neki hátha tud valamit. -Ok. -Szia. Betti vagyok. -Tudsz valamilyen jellemzést adni a helyről ahol vagytok? -A lámpák nem égnek. Ahogy láttam csak itt nem. Jól eltévedhettünk, mert senki sem jár erre. Ahol fényt láttam ott tuti nem találnátok meg, ezért maradunk itt. -Valami más? -Valami piros étterem van innen pár méterre, közvetlen mellette egy 1*-os szálloda és egy bezárt dvd kölcsönző. -Az étteremben és a szállodaban biztos vannak emberek. Menjetek be oda míg meg nem érkezünk oda. -Már próbáltunk, de kizavartak. -Próbáljátok meg mégegyszer. -Rendben.-ezzel le is tettem a telefont és visszaadtam Annának.-Gyertek a szállodához megyünk. -Úgysem engednek be. -Megpróbáljuk. El is mentünk oda. Alig szivárgott belőle valami fény. Bementünk, de a portás azonnal megállított. -Már megint ti? Kihez jöttetek? Vagy van szobátok foglalva? -Nincs és senkihez sem jöttünk, csak szeretnénk leülni egy kicsit.-kérlelte Eszter. -Az utca nem elég kényelmes? -De kérem, csak le akarunk ülni. Legalább 1 órácskára engedje meg.-próbálkozott Frida is. -Kifelé!-portás. -De...de...kérem. Csak most az egyszer.-Én. -Menjenek, még szépen mondom! -De bent meleg van. Itt kint meg szokatlanul hideg.-Anna. -Miért nem hoztak magukkal pulóvert? -Ki gondolt erre?-Eszter. -Mire?-portás. -Hogy eltévedünk. -Így jártak. Tűnés!-mondta ingerülten és becsapta előttünk az üvegajtót, úgy, hogy majdnem betört. Mi leültünk a szálloda előtti lépcsőre. -Nem megmondtam?! Menjenek innen! Elijesztik a vendégeket!-jött ki a portás. -Maga már itt sem hagy minket békén?!-kelt ki magából Anna.-Nem elég, hogy nem enged be, jó ne engedjen akkor majd leülünk ide, de, hogy még innen is el akar kergetni?! Nem gondolja, hogy ez már azért mégis túzás?! -Hogy merészel velem így beszélni kisasszony?! -Már megint kisasszony! Anna vagyok!!!! -Kérem Anna távozzon a barátnőivel együtt. -Had maradjunk már itt! Miért kerget el mindenhonnan? -Nem mindenhonnan, csak a szálloda környékéről. -Nem elég az?! Nem esik meg rajtunk a szíve? -Az kéne még.-nevetett.-Mars! Annának megfogtuk a kezeit és így mentünk volna el a szállodától, de ő annyira mérges volt, hogy kirángatta magát és nekiment a portásnak, meglökte. Majdnem elesett. -Ezt nem kellett volna.-szedte össze magát a portás. A még mindig dühben égő lány kezét megfogta és addig szorította, mg az meg nem nyugodott. Legalábbis csak úgy látszott, mintha lenyugdott volna. Teljes erejéből elkezdte rángatni a kezét, hátha kitudja szedni a portás markaiból, de ez nem ment. Aztán valóban lenyugodott. Elgyengült és a földreesett (a portás még tartotta) , sírt. Szinte rá sem ismertünk. -Kérem engedje el a kezét. Nem akart rozat, csak nagyon fel van dúlva.-mentem oda. -Nem hallotta? Engedje el a kezem! Nagyon fááj.-sírt tovább. Végre elengette a kezét a portás. -Áú!-állt fel Anna. -És most menjenek, ha nem akarnak bajt. El is mentünk, de nem oda ahonnan jöttünk. Sokáig sétáltunk míg végre egy olyan helyre értünk, ahol fény volt. Azt a fényt egyetlen utcai lámpa biztosította. Most ott állhattunk a dvd kölcsönző mellett. Anna még mindig a szemét törölgette fájós kezével. -Miért sírsz?-guggolt le hozzá Frida. -Miért, miért? Utálom ha így bánnak velem. -Legalább te kiálltál magad és mi mellettünk. Mi csak csillapítottunk téged, de te tettél is valamit. -Ez csak természetes. Én már csak ilyen vagyok. Ha nem tettszik valami elkezdek vitatkozni, de van mikor nincs kedvem. Ez a hapek nagyon elszorította a kezem. Nézd hót piros. -Az eset óta, mikor titeket ilyen későn megvertek, azóta iszonyodom este az utcáktól. Este csakis társaságban szeretek bárhová is menni.-Eszter. -Ezzel mi is így vagyunk. Most itt a társaság látod?-Én. -Most már csak várnunk kell, míg a fiúk megtalálnak.-Anna. -Egyetértek.-Frida. Ekkor láttunk néhány alakot közeledni. Teljesen ledermedtem és csak bámultam rájuk. Közelebb érve kirajzolódott az alakjuk, majd a fénynél látni lehetett az arcukat is. 5 kifestett plázacica állt előttünk. -Melyikőtök lökte meg apámat?!-szólt hozzánk a hosszú szőke hajú. -Hol?-kérdeztük egyszerre. -A szállodánál. -Ja, ott? Én voltam, de meg is érdemelte.-fonta össze karjait Anna. -Mi az, hogy megérdemelte?!-mondta, majd egy pofonnal jutalmazta Annát. -Hé! Álljon meg a menet. Ti most csak ezértjöttetek ide?... Hogy mégjobban felbosszantsátok?-álltam a veszekedők közé. -Nem. Még lenne más is. Te vagy az a Betti?-állt elém egy másik. -Úgy hívnak, de nemtudom ugyanarra gondolunk e. -Szerintem igen. Tibet(y)? -Igen. -Halljátok, csajok! Ez itt előttünk a Tibet(y) együttes. Akkor az a Betti, amelyikre én is gondolok. Mi van közted és az én Billem között? Ha? Mondjad! -Semmi! Ismerem, de semmi. Csupán csak barátok vagyunk. -Barátok, mi? Akkor mivel magyarázod ezt?-elővett egy újságot, melyen én és Bill voltunk, mikor letámadtak minket az utcán. Nem gondoltam volna, hogy külföldön is és itt is ilyen hamar megírják. Pont az a kép volt berakva, mikor magammal húztam Billt. A képen elég félreérthető volt. -Ezt? Ez nem az aminek gondolod. Csak meguntuk már a sok kérdést és elmentünk. -Kéz a kézbe? Te ha mégegyszer hozzá mersz nyúlni...megtalállak és kitekerem a nyakad!-fenyegetett. -És te!-mutatott egy másik Fridára és még egy Esztire.-Nehogy közeledni merjetek a többiekhez sem! Se Tomhoz, se Georghoz, se Gustavhoz! Érthető voltam? És mégegy ilyen képet meg ne lássunk!-mondták és ezzel el is mentek. -Mennyire a szívükre vették...-állt fel Frida. -A kezükre, a kezükre vették. Ott volt a legerősebb.-simogatta arcát Anna. Ezen jót nevettünk. Nem is ártott már. Egyszerre nagy fényt láttunk messze tőlünk. Nagyon ritkán jártak arra autók, de azoknak nem volt ilyen a fényük. -Mi ez a nagy fény?-Anna. -Ilyen csak egy nagy busznak lehet.-álapította meg Eszter. -Busz? Ezek Tomék!-ugrott egyet örömében Frida. Én közben nem szóltam semmit. Ugyanott álltam ahol akkor is, mikor azok a lányok itt voltak. Nekidőltem a falnek és mit sem foglalkoztam vele, hogy miket beszélnek a többiek. A busz még tett egy-egy kört. Először odament, ahol előzör voltunk, majd csak azután oda ahol most. Míg a busz és a benne lévők más fele vannak (csak Frida volt biztos benne, hogy Billék azok) én összekuporodtam, mint akinek fáj a hasa, rosszul van, de én csak kizárólag nyugtalan voltam. Aztán észrevettem a buszt ahogy közeledik. Gyorsan kirohantam az út közepére. Gondoltam, hogy ha Billék azok úgyis megállnak, ha nem akkor elütnek. De a busz megállt. -Betti te vagy az?-hallottam az ismerős hangot. -Bill? Frida és a többiek beszálltak a buszba. Nekem az első reakcióm az volt, hogy megöleltem Billt, mint megmentőt. A szállodában mindenki a maga szobatársát kifaggatta. -Szóval akkor mond csak el, hogy is történt ez az egész.-mondta Bill, oldalasan feküdve az ágyon, kezével támasztva a fejét. Felültem az ágyon és úgy meséltem el. -A csajokkal szétnéztünk a boltokban. Folyamatosan figyeltük a tömeget, mikor engedik már be őket, hogy akkor majd mi is megyünk, de aztán annyira elmerültünk a nézelődésbe, hogy már nem láttuk őket. Aztán még sikerült bejutni, de nem tudtunk előre tolakodni. Hátul maradtunk.-mondtam. Frida is így mesélte és a többiek is. -Aztán, hogyan tovább? Ki volt az aki ott hátul sikított a bejelentés után még a dal kezdete előtt?-Bill. -Az Frida volt. -Frida? -Igen. Egy pókkal ijesztették meg. -Akkor azért nézett olyan furán Tom.-nevetett Bill. -Biztos. Én téged láttalak úgy nézni. -Én is elég furán nézhettem. És azután? -Elmentünk az öltözőtökig, de nem voltatok ott. Aztán a portás a biztonsági őrrel jól összevesztünk és ki is dobtak minket. Kint a csarnok előtt egy fél órát még vártunk de aztán mivel nem jöttetek ki, elindultunk megkeresni a hotelt. És most itt vagyunk. Anna mindenkibe belekötött. -El tudom képzelni. -Annak a bizonyos szálloda portása elszorította Anna kezét aztán ha még ez sem elég, Anna meglökte. Mi elmentünk aztán volt néhány lány ott és az egyik felképelte Annát, amiért ő meglökte az apját. -Kalandos estétek volt. -Az, de mostmár szeretnék aludni. Te nem? -Megint végignézem ahogy alszol. Az úgy jó lesz? -Ha nem unod meg...jó éjt. -Az lesz. Neked is. Erre már nem válaszoltam csak elmosolyodtam és álomra hajtottam a fejem.
|