Egy teljesen átlagos hétköznap volt nyár elején júniusban. Én(Betti) szokás szerint szétuntam az agyam, mivel nem tudtam mit csinálni. Az ágyamon fetrengtem, épp csak Bianka a tesóm beszélt hozzám, mikor anyukám bejött.
-Miért nem mész el az egyik barátnődhöz?-próbált megmozdítani anyukám.
-Mert mindegyik nyaral.-válaszoltam neki unottan. Még csak rá sem néztem.
-Hol nyaralnak?
-Hát...öm...Frida...ő németbe. A többiek nem mondták.
-Te is nemsokára mész.
-Hova?-ültem fel az ágyon és mostmár ránéztem anyukámra igen kérdőn.
-Németországba.
-És ott hova megyünk?
-Nem megyünk. Mentek.-mutatott rám és Biankára.
-Vele?-néztem rá bambán.
-Igen. Te már elég nagy vagy ahhoz, hogy vigyázz rá.
-Elég? Csak 16 éves vagyok.-mentegetőztem.
-És én sem vagyok annyira kicsi már. 15 éves vagyok nem kell dadus nekem.
-Dehogynem.-kezdtem a kötekedést.-És hol leszünk ott kint? Hol fogunk lakni? Melyik hotelbe?
-Tudjátok...-kezdte és közben leült az ágyam szélére.-...azért nincs itthon apátok minden nap, csak egy hónapban vagy kéthónapban egyszer, mert kint él németországban.
-Ezt eddig miért nem mondtad? Üzleti út, mi?-ráncoltam össze a homlokom.
-Igen az. De van más is.
-Mi az?
-Apátok kint él, de nem csak üzleti dolgok miatt, hanem vigyáz egy fiúra is.
-Milyen fiúra?
-A bátyátokra.
-A....a kire?-tátottam a számat.
-Mindig a megfelelő pillanatra vártam, hogy elmondhassam nektek. Most ez elérkezett.
-Akkor ott fogunk lakni apával és az ismeretlen bátyánkkal?-vontam fel a szemöldököm.
-Ugyan már Betti. Így legalább lesz alkalmunk apát jobban megismerni és a tesónkat.-tette Bibi a kezét a vállamra.
-Ja. Igen...talán... Hogy hívják?
-Majd megtudod.
-Hogy néz ki?
-Azt is majd megtudod.
-Dehát akkor, hogy ismer meg minket?-erre már nem válaszolt csak kiment a szobámból. Még visszafordult hogy csomagoljunk mert holnap indul reggel a gép.
Nagyon korán keltünk. 4 óra lehetett. Felöltöztünk és rendbe szedtük magunkat. Anyukám és apukám ugyanezen a napon Amerikába utazott. Egész nyáron az ismeretlen bátyánkkal leszünk. Hogy fogjuk megtalálni egymást? Remélem van rólunk képe. A repülőn zenét hallgattunk. Nagyon sajnáltam, hogy itt kell hagynom majdnem mindent, de legalább nem fogok unatkozni. Ahogy Bianka sem. A bőröndömet teli pakoltam TH-s cucokkal. Legalább azokat magammal hozhattam. Nem csak én voltam így. A tesóm is telitömte a bőröndjét és ha volt még benne hely, azt TH-s cuccokkal tüntette el. Az mp3-am is az ő számaikkal volt teli. Azt hittem, hogy unatkozni fogunk, ezért pakoltam így be. A repülőn aludtam is. Ez nálam egészen szokatlan. Aztán leszálltunk. Bementünk a reptéri épületbe és a váróba leültünk. Ide-oda kapkodtam a fejem, hátha rálelek a bátyámra. Lehet, hogy nem ismerem de akkor is. Hátha. Eltelhetett egy kis idő, mikor valaki közeledett felénk és azt kiabálta:
-Végre megtaláltalak titeket. Betti, Bibi!-hallottuk. Ránéztem. Tátva maradt a szám. Biankán látni lehetett, hogy boldog.
-G...Gustav?-szólaltam meg.
-Ez tök király! A bátyánk a híres Gustav a TokioHotel dobosa!-ugrándozott a tesóm.
-Biztos?-fürkésztem bátyám tekintetét.
-Egészen biztos.-válaszolt.
-Ááá ez nem lehet igaz.-nevettem.-Biztos csak álmodom.
-Nem álmodsz, de mostmár menjünk innen, mert felismrnek.
-Igaz. Bocs.
Hazavágtattunk. Egy emeletes kertes ház. Egyáltalán nem hasonlított a miénkre. Ez tetszett a legjobban a házban. Ahogy beléptünk az ajtón egy hosszabb folyosó volt előttünk. Ha két részre osztjuk a bal oldalon szembe van a konyha, a jobb oldalon a lépcső. Ha jobbra fordultam volt egy szoba. Az volt az étkező. Csodálkoztam is, hogy egy egész folyosón végig kell menni ahoz, hogy ott egyél. Ha balra fordultam a nappali ajtaját találtam magam előtt. Szép, tágas. Felmentünk az emeletre. A lépcsőn állva, tőlem balra volt két szoba. A velem szemben lévő mosdóhoz közelebb lévő szoba a Biankáé volt a másik az enyém.
-És az a kettő?-nézte a másik két szobát Bianka.
-Az az enyém és apáé. A te szobáddal szemben lévő szoba, apáé a Bettiével szemben lévő az enyém.
-Ok. Én akkor rendezkedek.-mentem be a szobámba. Szembe találtam magam az íróasztallal, mellyel szintén szembe a másik oldalon az ágyam volt. A velem szemben lévő fal előtt, pedig egy fotel volt.
Lementünk a nappaliba. Nem néztük a tv-t. Még csak nem is beszélgettünk. Gus jött le hozzánk.
-Tudtam, hogy itt vagytok.
-Mint ahogy mi is, hogy te nem.
-Na most miért vagy ilyen.-nézett rám bociszemekkel hátha ezzel javít a helyzeten. Nem voltam mérges se semmi ehhez hasonló csak meglepődtem.
-Bocs...még mindig nem fogtam fel a helyzetet.
-Majd hozzászoksz.
-Remélem.
-Mit remélsz? Figy ennél jobb már nem is lehetne a nyarunk.-fordult felém Bianka.
-Igazad van.-mosolyodtam el, de hamar visszatértem a komoly arckifejezéshez és tovább gondolkodtam.
-Nem sokat leszel itthon, ugye?-vonta kérdőre Gust Bianka.
-Sokszor fogok elmenni próbálni a haverokkal...
-Bill, Tom, Georg?-néztem föl rá.
-Ahha. Most megyek és áthívom őket.
-Nem tudok olyan jól németül. Fordítasz?-folytak belőlem a szavak.
-Per...
-Ne is hallgass rá. Folyékonyan tud beszélni németül. Vagy 3 versenyen is első helyezet lett.-pattant fel a tesóm a helyéről.
-Akkor hol itt a gond?-kérdezte tőlem.
-Mikor más nyelven kell beszélni idegenekkel, mindig elszúrom, félremondom.
-Ez most nem lesz így. Majd kisegítelek. Bianka te tudsz németül?
-Éppúgy mint Betti.
-Rendben. Akkor én mentem. Majd jövök. Ne csináljatok felfordulást!
-Dehogy csinálunk!-élénkültem meg.
Gustav mosolyogva lépett ki. Egy ideig csöndben voltunk. Aztán elvettem Bibi mp3-ját és belehallgattam. Nem sokban különbözött a tartalma az enyémtől. Vissza akarta szerezni. Ennek érdekében elkezdett kergetni. A padló nagyon csúszós volt. Nem kérdés, hogy elcsúsztam e. Röhögve álltam fel. Bianka a kanapénak dőlve nevetett rajtam. Szinte már könnyezett is. Visszaadtam az mp3-at. Nevetve, egymásba és a lépcső korlátjába kapaszkodva mentünk fel a szobámba. Bibi leült a fotelba én pedig elterültem az ágyon. Még sokszor emlegettük az esésemet, melyből percekig tartó nevetés lett. Elterülve voltam az ágyon. Bianka kinézett az ablakon és azonnal abbahagyta a nevetést.
-Mi az?-kérdeztem. Már én sem nevettem.
-Itt vannak.
-Micsoda? Máris?
-Dehogy! Bevetted?!
-Hahahaha!
Ödaültem az íróasztalhoz és bevágtam a műdurcit.
-Jólvan na nem úgy gondoltam. Bocsi.
-Tartsd meg ezt.-adtam a kezébe egy posztert.(vajon milyen?)
-Most Billt akarod lerajzolni?
-Mindig is őt rajzoltam le.
-Azért mondom.
-Kérdezted.
-Rajzoljad!
Kicsit sokáig tartott lerajzolni Bill arcát, de szerencsémre még nem értek haza a srácok. Be is fejeztem.
-Na milyen?
-Ez tök jó! Betti...ez jobb mint a többi.
-Kössz.
Elpakoltam mindent, csak a rajz maradt az asztalon. Bibi megint az ablakhoz ment. Most én is mentem vele.
-Te jó ég már itt vannak!-ültem az ágyamra.
-Így élőben sokkal jobban néznek ki, mint a képeken.-meg sem bírt ülni a tesóm. Már rohant volna le, de én ezt nem engedtem.
-Ne menj már! Ha meg akarnak ismerni, feljönnek.
-Ok. Hallgatózzunk.
Azt is tettük és ezeket hallottuk:
-Kössz, hogy eljöttetek.-hallottam Gus hangját.
-Nincsmit és különben is. Nincs mit megköszönni. Barátok vagyunk és mindig járunk egymáshoz.-veregette meg Tom Gus vállát.
Tom feltérdelt a kanapéra és amögé nézett, majd Gusra.
-Itt meg mi történt?-nézte a felgyűrt szőnyeget és a kisasztalról félig lehúzott terítőt Gustav.
-Szal mit is akartál mondani nekünk?-nézett hátra a kanapén ülve Bill is.
-Kiderült, hogy van két húgom.
-Az jó. Nem örülsz nekik?-ült az egyik fotel szélén Georg.
-De. Csak egész nyáron itt lesznek nálam. Mi vigyázunk rájuk.
Fent...
-Na ez szép! Nem kell nekünk dadus! Egy se! Miért kezelnek még ők is így?-kapta fel a vizet Bibi. Szívesen lement volna móresre tanítani Gust, de úgy döntött megkegyelmez.
Lent...
-És mi történt itt?-már Tom is.
-Valamelyik elcsúszott.
-Melyik?-kíváncsiskodott Bill.
-Nemtudom.
-Akkor...-és elnevették magukat. Mindenki kivéve Gust. Ő rá 5 másodpercre fogta fel, milyen szerencsétlenek vagyunk.
-Gyertek bemutatom őket.
-Ezt nem hagyjuk ki.
-Mi lesz ha próbálni megyünk?-Gus a lépcsőn haladva.
-Visszük magunkal őket.
-Erre még nem is gondoltam. Akkor ez meg van oldva.
A hangok egyre hangosabbak és közelebbiek lettek. Nyílt az ajtó. Hallottuk ahogyan rajtunk nevetnek. Gyorsan elhelyeztem magam az ágyon és Bibi is a fotelban.
-Sziasztok!-köszönt Bill és leült mellém.
-Húú...kinek vannak ilyen csinos hugicái?-köszönt Tom is majd leült az íróasztal előtt lévő székre. Georg nekidőlt az asztalnak Tom mellett, Gustav pedig állt.
-Mi a nevetek?-szólalt meg Bill.
-Én Bettina vagyok és ő...mondja meg!
-Kössz Betti!-sértődött meg.-Bianka vagyok.
-Minket már ismertek...gondolom.-fürkészte a tekintetünket Tom.
-Igen. De még mennyire, hogy ismerünk.-mosolygott Bibi.
-Szeretitek a TokioHotelt?-jutott szóhoz mostmár Georg is.
-Nem!-vágtam rá. Mindenki meglepődött, legfőképpen Bianka.
-Miért nem?-kérdezte a mellettem ülő.
-Mert...
-Mert?-mindenki szinkronban.
-IMÁDOM!
Mindenki nagy levegőt vett. Így már érthető.
-Már azthittem, komolyan gondolod.-szippantott egy nagyot a levegőbe Tom.
-Komolyan is gondoltam. Nem szeretem, mert imádom. A kettő között sok különbség van.-magyaráztam neki teljes komolysággal.
-Hm. Látom nagyon szereted Billt-nézett az íróasztalra Georg. Elpirultam. Szerintem ez látszott is.
-Úgy gondolod?
-Igen.
-Miért?
-Nézzétek ezt.-mondta, majd felvette az asztalról a rajzot és mindenkinek megmutatta.-Szép rajz.
-Nem szép. Nekem nem tettszik.
-Ne légy már ilyen. Tehetséges vagy.-fogta meg a karom Bill.
-Tehetséges? Csupán csak szeretek rajzolni.
-Ez annál több.-nézte a rajzot Gustav is.
-Badarság.-ráztam meg a fejem.
-Nem. Egyáltalán nem.-Bianka.
-Lerajzolsz engem is?-Tom.
-Hát...nem is tudom.
-De tudod! Betti! Több önbizalmat!-ült a másik oldalamra a tesóm.
-De nincs.-mondtam majd hátradőltem és elterültem azona  kis helyen, melyet Bill és Bibi hagytak nekem maguk közt. Lassan el is aludtam. Bill rámnézett, ahogy Tom és Georg is.
-Alszik?-kérdezte Bill a tesómat, miközben felém bökött a fejével.
-Úgy látszik. Figy!
Bianka elkezdett valamit hangosan mondani, de nem keltem fel.
-Alszik.-mondta immár suttogva Tom.
-Egyébként ki csúszott el odalent?-vonta kérdőre Biankát bátyónk.
-Betti volt.
-Én rád gyanakodtam, mert ahogy anya mesélte, te vagy az a szeleburdi kiscsaj aki rohangál a házban és nem bír megülni.
-Bettina is olyan. Már amikor...
-Ezt, hogy érted?-Georg.
-Úgy, hogy ha jó kedve van, mindenbe beleegyezik. Ha van mit, akkor elhülyéskedi. Volt például arra is példa, hogy...hogy...
-Hogy?-mindenki.
-Hogy...ja igen! Meghívták egy házibuliba. A házigazdának otthon volt az anyja. Szigorúan meg volt tiltva, hogy az asztalra valaki felálljon. No meg a tárgyak. Én is ott voltam. De Bettinának annyira jó kedve volt és jól érezte magát, hogy ezzel semmit sem törődve, mikor felment a házigazdának az anyja aludni vagy mit tudom én hova vagy mit csinálni, Betti felállt az egyik asztalra. De nem csak ennyi, még táncolt is rajta. Aztán velem együtt még 3-an csatlakoztak. Szerencsére az anyuka nem vette észre. Az apja a csajnak aki szervezte ezt az egészet, viszont látta.
-Jó kis balhé lehetett.-élte bele magát Tom.
-Nem. Egyáltalán nem volt. Őt nem zavarta. Figyelmeztetett minket, hogy vigyázzunk, mert ha lejön a csaj anyja...húhú...nem úsztuk volna meg.
-Mázlisták!-kapcsolódott be az eddig figyelmesen figyelő Gustav is.-Én egyszer csak megpróbáltam felállni egy asztalra, még fel se másztam csak akartam és máris letoltak érte.
-Hehe!-nevetett gúnyosan Bianka.
-Ne nevess!
-Hagy nevessek már. De mostmár meséljetek ti is. Én már habosra jártattam a számat. Mondjuk te Georg. Mesélhetnél arról a lányról...
-Milyen lányról?
-Hát arról, aki futkosott abban a műsorban vagy miben.
-Ja arra gondolsz? Mit meséljek róla? Ha tudsz róla akkor olvastad. Többet én se tudok.
-Ok. Bocs.
-Tényleg szerencse, hogy nem ment élőben. Akkor blokkoltam le, mikor elsírta magát.
-Ahha, olvastam.
-Egyébként...miért alszik?-bökött fejével felém Gustav.
-Nagyon váratlanul érte, hogy te vagy a bátyánk. Szerintem még most se hiszi el. Meg, hogy idejöttetek...szerintem ez neki sok egyszerre.
-Volt már valamelyik koncertünkön?-nézett engem folyamatosan Bill.
-Kettőn.
-Melyik kettőn?
-Na melyik?
-Sok helyen léptünk már fel.
-Gustav! Nem mondtad el nekik?!
-Sorry.
-Magyarok vagyunk. A cometen és az ápr. 10-én sorra kerülő koncertre ment el.
-Ja jó. Legalább jó helyet sikerült kifognia?
-A második sorban. Ott üvöltötte az összes számotokat. De mindenek előtt azt, hogy Bill.
-Nem csodálom, miért pont téged rajzolt le.-nézett a rajzra ikertestvére.
-Na jó. Menjünk le. Hagyjuk aludni.-lépett ki az ajtón Gus.
Lassan mindenki kiment a szobából. Bianka maradt utoljára. Ő felrakta a lábamat az ágyra, mert az lent lógott. Lementek. Én rá két óra múlva ébredtem fel. Késő volt már. A ház előtt, mögött, mellett azaz körbe kert volt. Hátul nagyobb, mit elől. Kinéztem az ablakon. Tüzet gyújtottak és körbeülve beszélgettek. Visszadőltem és gondolkodtam.
-Tehetséges lennék? Én? Na ne nevettessenek már! És, hogyan fogom Tomot lerajzolni? Azis olyanokat tud kitalálni... Mikor aludtam el? Miről maradtam le? Remélem semmi olyanról, ami jó. Remélem sok unalmas fecsegésről.
Az ágyam felett volt az ablak. Nekidőltem a falnak, így az ablak felettem volt. Tisztán hallottam, hogy mit beszélnek a többiek.
-Olyan magábazárkózottnak tűnik. Miért?-hallhattam Bill hangját.
-És nem bízik magában. Láttátok, hogyan reagált arra, mikor megkértem, hogy rajzoljon le.
-Tudjátok...régen nagyon megnyílt az egyik barátjának. Az meg kihasználta azt. És azért nincs önbizalma, mert rengetegszer volt olyan, mikor azt mondta, hogy ez biztos, hogy jó, ez sikerülni fog, de mindnek az ellenkezője vált valóra. Gondolt arra is, hogy szerkeszt egy saját újságot...majd...
-Milyen újságot?-szólt közbe Gustav.
-Azt mondta, hogy a "Rajzoljunk együtt!" nevet kapná. Ezzel az ötlettel sok helyre elment, de mindenhol visszautasították.
-Mi lenne benne? Mondta?-Georg.
-Igen. Mondta. Lenne benne néhány rajz amit ő rajzolt. És lenne még egy olyan, hogy be lehet küldeni rajzokat és azt ő majd ennek az újságnak a külön kiállításán kiállítaná és az újságba is betenné. Le lenne írva, hogyan kezdjen bele az ember a rajzolásba. Hogyan másoljon és a saját ötleteit, hogyan valósítsa meg. Azt mondta, hogy ez utóbbit a mangával szeretné elmagyarázni. Azzal könnyebb megrajzolni bármit, csak meg kell tanulni, hogy, hogyan kell manga embert rajzolni és ha azt tudja és sikerült megvalósítani azt amit elképzelt, le van írva hogyan finomítson és hogyan rajzolja le újra. Köbö ennyi.
-Talán majd mi segíthetünk. Nem mondom biztosra, de lehet, hogy segíthetünk.-mondta Bill. A többiek erre bólogattak.
Megijedtem, hogy a tesóm mindent kitálal rólam. Ezt nem akartam vagy ha akarnám, akkor én szeretném a többit elmondani, ha kérdezik. Gyorsan felkaptam a pulcsimat, mert este már sok volt a szúnyog, meg sötét és hideg is volt. Kimentem hozzájuk.
-Rólam beszéltek?-mentem melléjük.
-Honnan tudod?-nézett furán Bianka.
-Mert akkora a szád, mint a szobám ablaka!-nevettem.
-Hahaha! Látom kialudtad magad.
-Ahha. Már csak azt nem tudom, mit fogok csinálni egyedül.
-Egyedül?-lepődött meg Bill.
-Igen. Én már nemhiszem, hogy visszaalszok. Nem vagyok fáradt. De ti...
-Fenn maradok veled, ha akarod.-ajánlkozott tesóm.
-Nem kell. Mert utána meg reggel úgy fogsz rám nézni, mint aki azt mondja: Nézd meg! Hót fáradt vagyok, mert fentmaradtam veled!
-Nem fogok ilyet mondani.
-Persze!
-Majd én ébrenmaradok veled. Délelőt én is aludtam...otthon.
-Legalább lesz kivel beszélgetnem.
-Lesz.
Ahogy előre megmondtam, a csapat elvonult aludni. Én és Bill még maradtunk a tűz mellett és beszélgettünk. Felmentünk a szobámba. Nem kapcsoltuk fel a villanyt. A hold fénye elég volt. Az ablakon besütött és az egész szobát bevilágította. Én ugyanúgy ültem az ablak alatt az ágyon, mint mikor hallgatóztam. Velem szemben a falon volt egy óra. Hajnali 2 órát mutatott.
-Aki nem fér el fent, az hol alszik?-kérdeztem a mellettem ülőtől.
-A nappaliba ha bemész az ajtóval szemben van azthiszem 2-3 ajtó. Azok a vendégszobák. Van amelyikben két ágy is van. Így férünk el többen is ebben a házban.
-Én eddig azt észre se vettem.
-Mert az ajtók beleolvadnak a színükkel a fal színébe.
-Ezt most jól elmagyaráztad.
-Én már csak ilyen magyarázkodós típus vagyok.
-Azthiszem elteszem magam holnapra...-ránéztem az órára.-...azaz mára.-ásítottam egy nagyot, lenyelve Billt.
-Hey! Sötét van benned.-viccelődött.
-Tényleg? Majd reggel kiöklendezlek.
-Ok. Addig keresek ebben a gyomorházban egy helyet ahol nyugodtan aludhatok.
-Jó, de csukd be az ajtót magad után, mert akkor is nyitva volt résnyire, mikor lent voltatok.
-Meglesz.
Erre már nem válaszoltam. Talán álmomban, de azt Bill nem hallhatta. Semmi köze sem volt az álmomhoz. Legalábbis ezt hittem...