8.rész

Így aludtunk el. Másnap reggel mint mindig, azzal a gondolattal ébredtem, hogy már megint későn keltem. Ezt az is erősítette bennem, hogy Billt nem találtam magam mellett. Pizsiben lementem, mert nem jött be senki hozzám, akárhogy is vártam. Síri csönd volt az egész házban. Lent a nagynappaliban a kanapén Bill ült.
-Jó reggelt.-Bill.
-Reggelt.-Én, miközben a konyhába vettem az irányt.
-Ne menj már el.-Bill.
-Nem megyek. Hozzak valamit inni?
-Egy red bullt?
-Meglátom van e.
-Miért ne lenne?
-Mert már kiittad az összeset.
-Na persze.
-Mondom, hogy megnézem.
Még épp, hogy találtam egy red bullt. Mennyit tud inni...! Vittem ki neki, de nem találtam sehol.
-Bill. Hol vagy?-Én. A kérdés teljesen fölösleges volt. Két kezet láttam, amint hátulról átkarolt. Hátranéztem és nem kerestem tovább azt aki az italt kérte.
-Itt van. Tess.-Én.
-Kössz.
-Hova akarsz repülni?
-Nem akarok. De ha muszáj, nélküled biztos nem repülnék el.
-Akkor...-Én és belekortyoltam a red bullba aztán odaadtam Billnek.
-Ez jól esett. Hova repüljünk?-Bill.
-Nézzük meg Annáékat.
-Már megyünk is.
Fent...belestünk a kulcslyukon.
-Alszanak.-Én.
-Tudtam, hogy Gus és Georg is itt lesz.
-Akkor kitalálod e mit csinál Frida?
-Nézzük meg.
Oda is belestünk.
-Hát ezek?-lepődtem meg.
-Biztos bent vannak. Hallod?
-Ahha.
Néztük tovább őket, mert már láttuk is.
-Párnacsata?-Én.
-Mi ezen olyan meglepő?
-Semmi. Gyere.
Lementünk az udvarra, kavicsokat szedni. Billt beküldtem 3-mal. Én kint maradtam. Én az erkélyajtót, Bill a szobaajtót kezdte el dobálni a nagynappaliból. Frida kijött az erkélyre, Tom pedig a nappali felett lévő korlátra. Mi alájuk berohantunk, hogy még véletlenül se vegyenek észre. Ez neméppen így történt. Bill ahogy a fal felé tartott, ami előtt ott voltak a hangfalak (megjegyzem nem kicsik) és a dvd lejátszó, nekiment a lejátszónak, melyben egy cd volt. Autómatikusan elindult a zene. Mivel én hangosan szoktam hallgatni most is hangos volt. Ezt meghallva én csak álltam, Fridán látszott, hogy mennyire megrémült. Tom egy "mi ez?!" elhangoztatott.
-Úúúhh. A szerencsétlen.-Én ahogy befelé vettem az irányt. Frida még mindig az erkélyen állt sokkos állapotban.
-Hogyan kell kikapcsolni?-Bill.
-Azt ne mondd hogy nem tudod!
-Akkor szerinted megkérdezném?!
-Ááááááááh.-kapcsoltam ki. Közben már mindenki felkelt és rajtunk röhögött. Mindez után felmentem a szobámba és leírtam a 6-dik dalt. Nem kell mondanom, hogy Tom és az álltala megfertőzött Frida miatt ezt is eljátszottuk, begyakoroltuk. Sőt még a stúdióba is bevonultunk felvenni.
-Huh.-huppantam le a kanapéra.
-Nem akarsz klippet forgatni valamelyik számodhoz?-Gus.
-Lehet róla szó. De nem ma.-Frida.
-Egyetértek.-Én.
-Holnap? Mi ma megbeszéljük azokkal akiket érint és kell.-Bill.
-Én benne vagyok.-lelkendezett Anna.
-Nincs ellentmondásunk.-Eszter.
-Sirály!-Georg.
Most kivételesen gyorsan elment ez a nap és a következőbe léptünk bele.
-Ne ilyedjetek meg a sok kamerától.-Bill.
-Sok?-Én. Látszólag máris rosszul lettem.
-Többször is fel fogjuk venni a dalt. És több helyszínről.-oktatott ki minket Tom.
-Honnan tudjátok, hogy melyik dalt akarjuk vászonra vetíteni?-Anna.
-Én ezt tegnap Bettivel már megbeszéltem.-Bill.
-És melyik lesz az?-Eszter.
-A ......(dal címe) -t szeretném, ha benne vagytok.
-Benne hát! Az a legjobb dal!-Frida lelkesen.
-Örülök neki.-Én.
A nap hátralévő részében csak forgattunk. Már teljsen belefáradtunk, így nem kérdéses, hogy miután hazaértünk rögtön az ágyat céloztuk meg. Rá három napra érkezett meg a kész klipp összevágva, rendbeszedve stb.
-Érdekel a posta?-Tom a nappali kanapéján ülőknek.
-Mi van benne?-rohant hozzá Frida.
-Találd ki.
-Most nem. Mond már!
-Megértkezett!
-A...a klipp?
-Az!
-Rakjuk be azonnal.-kaptam ki a kezéből.
Beraktuk és végignéztük. Végigizgultam az egészet.
-Ez tiszta király!-Eszti.
-Ki mondta, hogy nem?-én egy kicsit humorosan.
Rá 1 hétre már minden zenecsatorna nyomatta a klippünket. A lesifotósok, újságírók, riporterek sem maradtak el. Mindig is vettem az újságokat. Nem magam miatt, mert eddig nem is álmodtam róla, hogy benne leszek, de most...
A fiúk koncerten voltak, mi arra hivetkozva, hogy gyakorlunk, próbálunk otthon maradtunk.
-Nézzétek!-mutogatom a csajoknak az újságot.
-Mi van benne?-Anna.
-4 új sztárocska.
-Kik?
-Nem ismerős?-Eszti.
-Mi lennénk?-Frida.
-Bizony! Vagyis azt hiszem. Lapozzunk bele.
-Ezek mi vagyunk.
-Mit írnak?
-Bemutatnak. Egy kis jellemzés és ennyi. Meg, hogy aki elküldi ezt a kódot, megkapja telójára a számunkat.-Én.
-Híresek lettünk!-Frida.
-Azok.-Én.
-És kinek hála?-Eszter a tekintetemet fürkészve.
-Bill és a fiúk támogatásának köszönhetően.-Én.
-Mindig is arról álmodtam, hogy híres bandám lesz vagy egy hííres banda tagja leszek. És...és most...VALÓRA VÁLT!-ugrállt Anna.
-De ennek van rossz oldla is.-Frida.
-Hhhhhh. Tudom a rengeteg munka. Új album, melyet majd ha lesz, a rajongótábor fog követelni. Élő koncertek, egész estések, és csak olyan...tudjátok ahol csak egy számot kell eljátszani. Max kettőt.-Anna.
-Igen. Meg a levelek ezrei.-Frida.
-Már ha lesz annyi.-Én.
-Meghívások.-Eszti.
-Annyi baj legyen. A legtöbbet visszautasítjuk.-Anna.
-Azért jól válogassuk meg mikor hova megyünk.-Én.
Nagyban beszélgettünk, mikor a tesóm haza ért.
-Te meg hol voltál?-Én.
-Öööö...b...bocs, hogy nem szóltam. Karcsi meghívott moziba. Tényleg bocsi, hogy nem szóltam.-Bianka.
-Nembaj. Mostmár úgyis mindegy.-Én.
-Mit néztetek meg?-Frida.
-A Shrek 3-at.
-És jó volt?-Anna.
-Ahha, de ha nembaj akkor most nem kezdenék bele a film részletes elmesélésébe. Ha érdekel menjetek és nézzétek meg.
Nagy szemekkel, ledöbbenten néztük miket mond.
-Betti.
-Mondd csak...tovább.-ez utóbbit halkan.
-Ugye a ti együttesetek neve az, hogy Tibet(y).
-Igen, miért?
-Akkor...ez a tiétek. A postaládából szedtem ki.-Bibi, miközben a zsebéből 7 levelet vett ki és rakott elénk. Ő felment a szobájába, vagyis most nem abba, mert abba Frida foglalt helyet, hanem az ideiglenes szobájába a szüleinkébe.
-Melyik adta meg a lakásunk helyét, címét az újságoknak?!-láttam meg az újságban egy címet az autógrammcímünk mellett.
-Én nem.-tette fel kezét védekezőleg, Anna.
-Én sem. Azzal csak magamnak ártanék.-Eszter.
-És én sem.-Frida.
-Akkor a fiúk?-Én.
-Nincs kizárva. De ők? Minek? Hisz tudják, átélik mindezt amit most mi is. Ha a sajátjukat megadnák, tegyük fel most ez az, a rajongók ide özönlenek, meg az újságírók, riporterek, lesifotósok, stb.-Anna.
-Hm. Emlékeztek arra a lányra a suliból?-Én.
-Milyen lányra?-Frida.
-Nemtudom a nevét. Nagyon magába zázkózó. Aki ebben az évben jött hozzánk az osztályba. Iszonyúan irigy volt.-Én.
-Ahha. Mi miatt is?-Eszter.
-1. a jobb jegyek miatt, 2. a tanárral sosem tudott közös nevezőre térni, míg mi mindent annyiban hagytunk és neki is bele kellett egyeznie, 3. mert neki éppen akkor nem volt meg valami ami nekünk igen, 4. állandóan azt hajtogatta, nekünk nagyobb házunk van, mint neki, pedig ez egyáltalán nem igaz, sőt! 5. öltözködésben is mindig jobb akart lenni. 6. ami szerintem a legfontosabb...senki sem fogadta be. Senki sem beszélt vele. Ki volt közösítve.-Én.
-De mi "közeledtünk" felé.-Anna.
-Tudom. Gondolom soha sehol sem fogadták be és ezt megszokva már nem is akar beilleszkedni. Mindenkivel olyan ellenséges.-Eszter.
-Én egyszer beszéltem vele.-Frida.
-Mikor, és mit mondott?-Én.
-Akkor is nagyon ellenséges volt. De én azért próbáltam higgadt maradni.-Frida.
-Ennyi? Ezt beszélted vele?-Eszter.
-Nem. Folytatom. Elmondta a vágyait. Az egyik amit ki is emelt, ugyan az volt, mint ami nekünk most valóra vált.
-A banda?-Anna.
-Igen. Szeretett dobolni. Tehetséges volt.
-Ezt te meg honnan tudod?-Eszter.
-Onnan, hogy mondta, meg felkerestem a tanárát. Akihez különórákra járt.
-És nem sikerült neki.-hajtottam le a fejem.
-Nem. Amint látod. Feltételezem, hogy ő volt az. Irigységből.
-Irigységből?! Ez nem normális! Ezt a házat napokon belül megrohamozzák, ráadásul, nemhogy erről még arról sem tudnak a szüleim, hogy egyáltalán itt van nálunk a Tokio Hotel!
-Nem beszéltél velük június óta?-Frida.
-Dehogynem. Csak ezt valahogy mindig elfelejtem megemlíteni.
-Persze! Ezt hogy lehet elfelejteni?
-Jójó. Annyit mondtam, hogy vannak nálunk vendégek. És várhatóan egész nyáron itt lesznek. Talán még tovább is.
-De nem mondtad el hogy kik is azok.
-Nem. A végén még hazajönnének.
-Igaz.-Eszter.
-Miért jönnének, ha tudják, hogy minden remekül megy és nincs semmi gond?-Anna.
-Mert, hogy sztárok vannak nálunk. Ha megtudja valaki, hogy itt vannak a rajongók megőrülnek. Ugyanígy lerohamoznának minket. Lehet, hogy szét is vernének amiért a srácok itt vannak és amennyire egy rajongó irigy tud lenni nameg féltékeny...-Én.
-A szüleid annyira féltenének, hogy azon nyomban haza jönnének.-Anna.
-Pontosan! Érted már?
-Igen.
-Az a lány...az a lány...azt a lányt úgy hívták, hogy Ivett.-Frida.
-Tényleg! Beugrott nekem is. Lehet, hogy ő nem, de a tanár igen is bemondta a nevét.-Eszter.
-Ivett nagyon szeretett volna menedzser lenni. Azt mondta, hogy ha nem is dobolni, de menedzserelni szeretett volna egy bandát.
-Nekünk még csak egy helyettes menedzserünk van.-Én.
-Tudjuk. A srácoké.-Anna.
-Lehetne ő. Hátha így belopjuk magunkat a bizalmába és nem lesz olyan ellenszenves.-Frida.
-Kinek van meg a száma?-Én.
-Nekem megadta, de azt mondta, hogy nem szereti ha hívják.-Frida.
-Akkor minek neki a telefon?-Eszter.
-Hogy menőzzön vele.-Anna.
-Ez most nem érdekes. Hívjuk már fel!-Én.
Frida előkapta a telóját és bepötyögte a számot. Kihangosította, hogy mi is halljuk.
-Hallo?-a telefon másik oldaláról.
-Ivett?-Frida.
-Igen. Kivel beszélek?-Ivett, amint már kiderült.
-Frida vagyok. Tudod az osztályból.
-Tudom. Mit akarsz?
-Nem veszekedni, csak kérdeznék tőled valamit ha nem gond.
-De az! Hhhh. Fogd rövidre!
-Rendben. Szóval...te árultad el a nyilvánosságnak a Betti lakcímét, ahol most 8an is lakunk?
-Igen!
-Még csak nem is tagadja?!-én halkan a többieknek.
-Figyelj. Tudom, hogy dobolni vagy pedig ha az nem megy menedzserelni szeretnél egy bandát.
-Hhhhh...igen.
-Figy. Tudom, hogy nem kedvelsz minket, és azt is, hogy emiatt árultad el a lakcímünk. Minekünk is van bandánk, mint tudod. Egyenlőre más banda menedzsere menedzserel minket is, de kéne egy saját.
-Rám gondoltatok?
-Igen. Ha elvállalod.-Frida kicsit félénken.
-Ez nem kérdés! Hát persze! Köszönöm.-hallattszott, hogy nagyon örült a felkérésnek.
-Tényleg?-mindennyian, mert még nem nagyon bíztunk benne.
-Ahha. Nagyon köszönöm. Figyúzzatok! Ma ha megengeditek átmegyek hozzátok és megbeszéljük ezt az elárulós dolgot, hogy elárultam a lakcímeteket.
-Ok. Gyere csak, de lehet, hogy nem tudsz valamiről.-Frida.
-Kkkhmmm.-Én.-Szereted a Tokio Hotelt?
-Micsoda kérdés! Persze, hogy szeretem! Jól titkoltam ugye?
-Úgy bizony. Akkor jöhetsz. Kb. hányra érsz ide?-Anna.
-Óó nem lakok messze tőletek. 5-10 perc míg odaérek. Viszont az míg felöltözök...na jó megyek. Ció.-Ivett.
Frida is letette. Végre fellélegezhettünk.
-Szerinted megbízhatunk benne?-Eszter.
-Én megbízok. Egyenlőre. Nehéz lehetett neki. De most kifaggatjuk.-Én.
-Azaz! Én kezdem!-Frida.
-Na jó. Megrohamozom a konyhát. Mi legyen a vacsi?-Én.
-Várj mi is megyünk.
Bevonultunk a konyhába nemsokára ki is jöttünk jóllakottan. Összecsaptunk valami kaját. Mi már nem voltunk éhesek, mi több erre a napra nem is akartunk többet kaját látni. Megterítettünk a fiúknak. Ki-ki a maga "párjának". Már mentünk kifele az étkezőből, de hiányzott valaki.
-Anna. Miért nem jössz?-nézek vissza a lányra aki Gustav megterítetlen helye előtt állt.
-Miért nem terítetted meg?-léptem mellé.
-Tudom, hogy nem neked kéne elmondanom, vagy épp nem is kéne elmondanom senkinek sem, de muszály.
-Mondd.-intettem a többieknek, hogy menjenek, majd megyünk mi is. Anna leült Gus helyére, én pedig a mellette lévő Georg helyére.
-Én...azthiszem...
-Mit?
-Hogy szeretem Gustavot.
-Én végig tudtam.
-Most nem ez a lényeg. Nem tudom, hogy ő is így érez e.
-Biztos! Emlékszel arra a napra, mikor Georg és Gus is bement hozzátok? Ugy tudom, hogy akkor Eszti és Georg összejöttek. Aznap én és Bill is és Frida és Tom is. De te felőled és Gus felől nem hallottam semmit.
-Mit kéne tennem, hogy a tudtára adjam?
-Szerintem menjetek el kettesben valahova. Én nagyon szeretek kijárni a közeli parkba. Esténként nincs ott senki, ezért én akkor megyek, ha valami bánt vagy nem találom a megoldást, a választ. Menjetek ketten és beszéljétek meg. Ha ő nem, kezd el te a mondanivalódat. Mond el neki mit érzel.
-Nagyon egyszerüen hangzik, de a gyakorlatban, hát...nem is tudom.
-De tudod! És most segítek megteríteni.
-Kössz!
Segítettem megteríteni. Mikor készen lettünk, végignéztünk az asztalon. Mint egy étteremben. Vagy akár egy romantikus vacsorán. Úgy volt megterítve.
-Ennek biztos örülni fognak.-Én.
-Remélem.
-NA! Több önbizalmat!
-De nincs!
-De van!
-Ok feladom.
-Reméltem is.
Kimentünk a nagynappaliba, ahol a csajok ültek. Leültünk melléjük. Vártuk Ivettet. Amint ő szóba jött csengettek. Közelítettem az ajtó felé. Majdnem elestem, mikor a tesóm előttem elrohant. A konciszoba felé vette az irányt. Nem foglalkoztam egyenlőre vele. Mentem kinyitni az ajtót. Az ajtóban egy vidám, szórakozott lány állt.
-Sziasztok!-rázta meg a kezünket.
-Szia.-mi.
-Bocs a késésért.-Ivett.
-Nem gond.-Frida.
-Akkor arról volt szó, hogy engem kértetek meg, hogy legyek a menedzseretek.
-Igen.
-Vállalom.
-Remek!-mi.
-Kérdezhetünk valamit?-Eszter.
-Persze!
-Miért voltál olyan ellenszenves a suliban? Miért nem barátkoztál?
-Tudjátok, én mindvégig olyan osztályba jártam, ahol nem szerették a TH-t és ezért engem se. Mindig lenéztek a jegyeim miatt, pedig én igazán beleadok mindent. Voltak sokan akik nálam rosszabb tanulók voltak. Mégis őket szerették, befogatták. Még most sem értem engem miért nem? Ez tett engem ilyenné. Volt egy nap, amikor elhívtak egy házibuliba. Téves címet adtak meg. És olyanokhoz mentem el, akik nagyon nem örültek a látogatásomnak. A rossz címet direkt adták meg úgy.
-De ennek mától vége.-Anna.
-Tudom és köszönöm és bocsánat a sok beszólásért a semmi miatt, meg a lakcím elárulásáért.
-Hát igen.
-De kijavítom a hibám.
-Hogyan?-Én.
-Segítettetek nekem. Majd hazudok, hogy ez rossz cím. Az egyik rokonomé. Adok egy fotót is a házról. Egy lepukkantról. Menjen el a kedvük az odalátogatástól. Meg hogy ti elköltöztetek. Szal biztos beveszik. Ha ezt bevették.
-Bevették? De ez nem tréfa!-Frida.
-Nézzd csak meg jobban azt a címet.
-Betti!-Frida.
-Mi az?
-Hanyas szám alatt is laksz?
-.....(házszám).
-Ez nem is ugyanaz.
-Miért?
-Mert ez a szomszédod háza.
-Micsoda?!
-Szal csak majdnem árultam el.
-Te kis...!
-Ne...ne. Ha?!
-Mi az? Mit hallasz?-Anna.
-Csssssssst.
-Mi az?
-Van hangszer a lakásban?-Ivett.
-Persze!
-Akkor azt hallom. Megnézhetem?
-Természetesen, de akkor ígérd meg, hogy nem sokkolsz le.
-Miért sokkolnék?-mentünk a konciszoba felé.
-Itt volnánk. Bibi te mi az ördögöt csinálsz?!-néztem nagyot azon amit a tesóm produkált ott az orrunk előtt. Tom gitárja a kezében és kotta előtte.
-Neked van tesód? Miért nem mondtad?
-Mondtam volna ha kérded. De azt hittem, hogy tudod.
-Jójó...jogos. Ok. Megnézhetem ezt a gitárt? Mi van ráírva?-ment közelebb majd el is vette a tesómtól a gitárt amit hamar el is ejtett.( nem azért, mert nehéz volt).
-Úristen!-ejtette el.
-Mi van?-szaladt mellé Anna.
-Eredeti Tokio Hoteles gitár, vagy csak olyan fanoknak vagyok a menedzsere akik erre vetemedtek és ráiratták a nevét.
-Mondtam, hogy lesz valami. Sokkra tippeltem. Rosszul.-Eszer.
-Én is arra tippeltem.-Én.
-Mindenki.-Frida.
-Tehát eredeti?-Ivett.
-Igen.-mi.
-Na ne.-mondta majd elájult.
-Ez nagyon nagy fan lehet.-Frida.
-Az bizony!-Én.
Bibit hagytuk tovább ügyködni a konciszobába, mi pedig az ájult fanatikust kivittük onnan. Még mielőtt a fiúk megérkeztek volna, felébredt.
-Mi történt?-nézte a bejárati ajtót.
-Elájultál.
-Áh már emlékszem.
Csengettek.
-Nyitom.-ment volna Ivett.
-Ne! Majd én.
-Miért? Na ne butáskodj már. Majd én kinyitom!
-Ígérd meg, hogy nem leszel rosszul. Nem kapsz sokkot.-Eszter.
-Megpróbálok. De miért?
-Mert...-de ekkor már késő volt. Kinyitotta. Ugyanúgy esett vissza a földre, mint nemrég. Azonnal odarohantam.
-Sziasztok. Bocs. Ő itt Ivett. Nagy rajongótok. Nézzétek el neki.-magyarázkodtam, mire ők csak bólogattak.
A nap további részében a meglepett Ivettet hazakísértem. Otthon nálunk most nagy volt a csönd. Még a finom vacsiért kaptunk valami köszönöm félét. Anna és Gustav elmentek tanácsomnak híven. Hatan maradtunk. Meg Bibi.
-Na jó. Ha senki sem tud egy érdekes témát feltenni én megyek.-Én.
-De hova?-ébredt fel Bill.
-Hova, hova! Fel a szobámba aludni.
-Én is megyek.-Bill.
-Menj.
-Nem menj. Megyek veled.
-Azt minek? Van valami érdekfeszítő témád?
-Talán.
-Ez nem túl meggyőző.
-Jólvanna. Hadd menjek!
-Gyere. De aztán akkor állj elő egy jó témával különben nézheted, hogy alszok.
-Ok.
Felmentünk. Amint hallottam a többiek is felmentek. Nem aludtunk. Én szokásomhoz híven az ágyon ültem. Bill pedig mellettem.